Bár a marosvásárhelyi családorvosok szeretnék, hogy a krónikus betegeik megkaphassák az influenza elleni védőoltást, ez egyelőre lehetetlen, ugyanis a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság fejenként mindössze 15 vakcinát bocsátott a rendelkezésükre.
2011. november 07., 13:542011. november 07., 13:54
2011. november 07., 15:432011. november 07., 15:43
„A megye családorvosai mindössze 15 adag szérumot kaptak fejenként, így nekik kell eldönteniük, hogy kinek adják azt be. Átlagosan 120-at kértünk, vagyis kevéssel több mint egytizedét kaptuk meg az igényelt vakcináknak” – nyilatkozta egy helyi televíziónak Ileana Mihăescu, a Maros Megyei Családorvosok Egyesületének vezetője.
A szakemberek elsősorban a 65 év felettieket, a krónikus (légzőszervi és szív-) betegeket, az intézetben élő gyermekeket és időseket, valamint az egészségügyi személyzetet oltják be, az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ javaslatainak megfelelően.
Egy név nélkül nyilatkozó Maros megyei családorvos a Székelyhon.ro-nak kifejtette, a 15 adag vakcinából gyakorlatilag csak 13-at használhat. „Először be kell adjam magamnak és az asszisztensemnek. Így már kettővel kevesebb védőoltás marad. Én 70-et igényeltem a listámon szereplő krónikus betegeknek, de csak 15-öt kaptam. Kíváncsi lennék, hogyan képzelték el, kiknek adjuk be ezeket? Sorshúzással döntsük el, hogy ki kapja meg? Kilencvenéves személyek is vannak a listámon, akik minden évben beoltatták magukat, most meg nem tudom mi lesz” – mondta. Hozzátette, két évvel ezelőtt jobb volt a helyzet, mert a gyógyszertárakban is meg lehetett vásárolni a vakcinát 30 lejért, de erre már a tavaly sem volt lehetőség.
A Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság idén 6400 influenza elleni védőoltást vásárolt, és az illetékesek abban bíznak, hogy az Egészségügyi Minisztérium ezt még kipótolja.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!