
Fotó: Kristó Róbert
A Zöld SzékelyFöld Egyesület újabb olaj – és hulladékgyűjtési akciót szervez a hétvégén Csíkszeredában, illetve további székelyföldi városokban. A hargitai megyeszékhelyen szombaton négy gyűjtőponton, 10 és 14 óra között lehet leadni a használt étolajat vagy PET-palackot, papírhulladékot, elektronikai hulladékot, CD-t, DVD-t, égőket, neoncsöveket, elemeket, alumínium dobozokat.
2011. március 17., 15:012011. március 17., 15:01
2011. március 17., 16:312011. március 17., 16:31
A gyűjtőpontok a Szabadság téren, a dendrológiai parkban, a Székely Károly Szakközépiskola, valamint a Tudor negyedi József Attila iskola szomszédságában lesznek kialakítva. Csíkszeredában és talán országszerte is, első alkalommal 2009 januárjában került sor használt étkezési olajgyűjtésre. „Mivel egy teljesen új programról volt szó, nehéz volt megjósolni, milyen lesz a fogadtatása, mennyire lesz eredményes. Így utólag nyugodtan kijelenthetjük, hogy régiónk egyik egyedi, jellegzetes környezetvédelmi programjává vált” – fogalmazott Csonta László, az egyesület elnöke. Azóta a program több székelyföldi városban is teret hódított, az étkezési olaj mellett pedig más hulladékot is begyűjtenek.
A hulladékgyűjtések alkalmával immár lehetőség van a megunt, de jó állapotban levő gyerekjátékok leadására is, ezeket különböző intézményekhez, gyerekekhez juttatnak el. Ugyanakkor átveszik a lejárt szavatosságú gyógyszereket is. Csonta László elmondása szerint amíg más hulladéktípusoktól eltérően, amelyet többnyire ingyen szállítanak el, a veszélyes hulladéknak minősülő gyógyszereket csak a megsemmisítési költségek kifizetését követően veszik át.
„Örvendetes módon a helyi önkormányzat támogatásáról biztosított ezen költségek fedezése tekintetében, ezzel párhuzamosan igyekszünk a gyógyszertárakat is bevonni, hogy a városban működő gyógyszertárak anyagilag közösen fedezzék az általuk kibocsájtott, majd hulladékká vált orvosságok megsemmisítését” – fogalmazott az elnök. Az elmúlt két év nagy olajgyűjtési akciói során egyébként Csíkszeredában összesen 3018,32 liter elhasznált étkezési olajat adott le a lakosság.
A további városok gyűjtőpontjainak helyszínei és a gyűjtött hulladéktípus:
Gyergyószentmiklós
Hulladéktípus: használt étkezési olaj
Helyszín: piac
Szakmai partner: Eco Trend Europa Kft.
Székelykeresztúr
Hulladéktípus: használt étkezési olaj
Helyszín: Fiatfalva Ugron kastély (9–9.30), Fiatfalva Művelődési Ház (9.30 - 10.00), Székelykeresztúr – vajgyár parkolója (10.00–10.30), Budai Nagy Antal utca, Gyárfás Kúria (10.30–11.00), központi parkoló (11.00–11.30), öntöde negyed (11.30–12.00), Bethfalva Művelődési Ház (12.00–12.30).
Szakmai partner: Eco Trend Europa Kft.
Szervező: Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Barót
Hulladéktípus: használt étkezési olaj, papír, elem, elektronikai hulladék.
Helyszín: központi parkoló
Szakmai partner: Eco Trend Europa Kft.
Szervező: Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete
Sepsiszentgyörgy
Hulladéktípus: használt étkezési olaj, PET palack-, üveg-, elem-, papírhulladék
Helyszín: Plugor Sándor Művészeti Líceum
Szervező: Tega Rt.
Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.
A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!