
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Az országos oltáskampány vezetőjének becslései szerint Romániában októberben kezdődhet el a koronavírus elleni oltás harmadik dózisával történő immunizálás – írja az Agerpres hírügynökség.
2021. augusztus 21., 13:082021. augusztus 21., 13:08
2021. augusztus 21., 13:112021. augusztus 21., 13:11
Valeriu Gheorghiţă a Digi24 televíziónak nyilatkozva elmondta, szeptemberre várják az erre vonatkozó ajánlást az Európai Gyógyszerügynökségtől, és ha ez meglesz,
A szakember rámutatott, a koronavírus elleni oltás harmadik adagját a második után legalább hat hónappal lehet majd kérni.
Első szakaszban ezúttal is a megfertőződés veszélyének leginkább kitett egészségügyi dolgozók lesznek jogosultak a vakcinára,
aztán az idősek és a krónikus betegek,
majd fokozatosan a többi kategóriába tartozók is kérhetik.
Azoknak, akik az oltás felvétele előtt átestek a betegségen, nincs szükségük harmadik dózisra – szögezte le az oltásparancsnok.
Gheorghiţă kiemelte, Románia még várja mind az Európai Gyógyszerügynökség, mind az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ ajánlásait, de kezd tendenciává válni a harmadik adag oltás bevezetése, mivel a delta variáns sokkal fertőzőképesebb, ugyanakkor hat hónap elteltével az antitestek száma elkezd csökkenni, és azt is kimutatták, hogy az antitesteknek a mutációval szembeni semlegesítő képessége is „enyhén csökkent”, akár megfertőződés, akár oltás révén alakultak ki ezek.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódban is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!