Oktatás a jövő iskoláiban

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Két székelyudvarhelyi iskola osztályában is a szokásostól – egyelőre – eltérő módszerrel oktatják a tanulókat: a korral haladva a multimédiás eszközök nyújtotta lehetőségeket használják a tananyag hatékonyabb elsajátítására. A gyerekek tábla helyett LCD-tévén vagy kivetítőn szemlétetve nézik a megoldandó feladatokat. Szemmel láthatóan élvezik az órákat, hiszen mindig akad egy-egy újabb képes gyakorlat, amely igazán felkelti az érdeklődésüket.

Antalfi József

2010. november 30., 15:292010. november 30., 15:29

Az egyik korszerűsített osztály a Bethlen Gábor Általános Iskolában található. A gyerekek elmondták, hogy összehasonlítva a régi osztálytermet az újjal, „elsétálhatnak” olyan helyekre is, ahová korábban nem – az iskolába való érkezésünkkor éppen Lappföldön „jártak” a lurkók. „Azért érdekes, mert amit a tanítónéni elmond, azt meg is tudja mutatni. Jó volt, mert Móra Ferencről nemcsak mesélt, hanem megnézhettük a Kincskereső kisködmönt is. Láttuk a Honfoglalást és az Egri csillagokat is” – mondják a gyerekek. Egyik kedd reggeli órájuk egy szomorú „óóó”-val végződött, ugyanis nem igazán várták az óra utáni szünetet.

Csegzi Judit tanítónő elmondta, hogy az osztálytermet szeptember folyamán szerelték fel. Elmondása szerint nem mindegy, hogy térképen mutat-e meg valamit, vagy egy filmet vetít le helyette.

„Találkoztam egy másik tanítónővel, aki bemutatta, hogyan tanít. Ha neki sikerült, én is meg akartam próbálni. Hálásan köszönöm a szülők segítségét. Az ötlet felvetésekor azonnal támogattak, átlagban 100 lejjel. Javarészt két alapítvány segített: a Dr. Verestóy Attila és a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány”. Hozzátette, hogy tisztaság is van; megtanulták, délután is mindig rend van: sosem jönnek be úgy, hogy a lábukat le ne törölnék.

„Ez már óriási nevelő jelleg. Van egy szimbolikus határ a felszerelés és a padok közt. A gyerekek tudják, ha valamit elrontanak, azt meg kell fizetniük. Van például egy zenemanó CD, a zeneszerzők életét így hamar elsajátítják. Rendkívüli módon növelte a diákok érdeklődését ez a módszer: már alig várják az újabb meglepetést. Jobban is tanulnak. Az osztályom teljesen átlagos, van benne kimagasló, közepes és gyenge tanuló egyaránt, ahogy minden osztályban – viszont az eredményük sokat javult. Sajnálom, hogy nem tíz évvel ezelőtt csináltam ezt. A géphasználatban sokszor a gyerekek segítenek ki, hoznak tananyagokat CD-n” – mondja Csegzi. Kitért ugyanakkor arra is, hogy a civakodások száma már kevesebb, jobban vigyáznak egymásra – sőt, büszkék arra, hogy mindenki irigyli őket, amiért az ők osztályuk ilyen.

Az Orbán Balázs Általános Iskolában ottjártunkkor egy magyar szólásmondás–közmondás elsajátító gyakorlaton vettek részt Jakab Hajnal tanítónő „multimédiás” tanítványai. A tanítónő elmondta, tapasztalatai alapján hatalmas előnnyel rendelkeznek, hogy ezzel a módszerrel tudnak tanítani. Hangsúlyozta, a táblát nem zárták ki az oktatásból, hiszen iskola nincs tábla nélkül.

„Csak három hete használjuk. Sokkal gazdagabb a szemléltetés. Az internetről számos érdekes bemutatót lehet letölteni, nem beszélve arról, hogy esztétikusabb is. A gyerekek motiváltabbak, várják a napi órákat, szemléltetéseket – ugyanis tudjuk azt, hogy I–IV. osztályban nagy fontossággal bír a szemlétetés. Meg szeretném köszönni a Dr. Verestóy Attila Alapítványnak és az iskolánk alapítványának, hogy együttműködésük által létrejöhetett ez a felszerelés. Ez a jövő zenéje. Hálás vagyok, hogy használhatom a mindennapi tanításaim során” – fogalmazott Jakab Hajnal.

A jövő héten egyébként egy újabb multimédiás osztály indul, ezúttal a Móra Ferenc Általános Iskolában – remélhetőleg hasonló sikerekkel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
Hirdetés