
Fotó: Molnár - Székely Emőke
Vadlesek, etetők, illetve nem ragadozó vadállatok kapnának helyet az elképzelések szerint a Sugásfürdőre tervezett parkban. A projekt finanszírozása egyelőre még kérdéses, sepsiszentgyörgyi önkormányzat azonban mindenképpen megvalósítaná.
2011. március 01., 13:232011. március 01., 13:23
Az ötletet Gazda Zoltán sepsiszentgyörgyi helyi tanácsos fogalmazta meg, ezért Antal Árpád polgármester rábízta a további intézkedéseket is. Az elképzelés szerint már az idén megkezdenék a munkálatokat, a majdani ökoparkban az érdeklődők fél-, illetve egész napos programokon vehetnek részt.
A parkot Sugásfürdőn akarják létrehozni, egy több tíz hektáros, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat birtokában levő területen. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy megérdeklődik a Környezetvédelmi Alapnál, hogy lehet-e ilyen jellegű projektre pályázni, hisz a költségek elég nagyok. Elmondása szerint a legtöbb pénz a terület bekerítésére, illetve annak őrzésére szükséges. Ha nem lehet pályázattal megoldani, a helyi költségvetésből fog az önkormányzat pénzt elkülöníteni erre a célra, az ötletet mindenképp meg fogják valósítani.
Hosszú ideje várják már a baróti középiskola diákjai, tanárai, hogy átvehessék az új épületet, de még mindig bizonytalan a költözés időpontja. Az igazgató szerint még számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy oktatás folyhasson az épületben.
Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.
A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.
Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.
A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.
Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.
Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.
Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.
szóljon hozzá!