
A tanulók és szülők segítségével nagy mennyiségű élelmiszeradomány gyűlt össze
Fotó: Balázs Brigitta
Élelmiszeradományokat adtak át hétfő reggel a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságnak. A gyűjtést a zetelaki Simó Megsegítő Egyesület, valamint a csíkszeredai Juventutti Alapítvány bonyolította le. Bevontak több csíki iskolát is.
2017. december 11., 20:002017. december 11., 20:00
A kezdeményezéssel a megyei gyermekvédelemhez tartozó elhelyező központokat kívánták kisegíteni, hiszen meglehetősen nehéz anyagi helyzetben voltak, és fenntartási költségeiket sem tudták kifizetni. Éppen ezért a zetelaki Simó Megsegítő Egyesület október közepén felhívással fordult a civil szervezetek felé, hogy élelmiszeradományokkal segítsék az elhelyező központokban lévő ellátottakat.
Csíkszeredából a Juventutti Alapítvány jelentkezett a felhívásra, és vállalták, hogy a tartósélelmiszer-gyűjtésbe bevonják a csíkszéki iskolákat is.
– ismertették a gyűjtés lebonyolítói. Az iskolák mellett ugyanakkor más szervezetek is felajánlották segítségüket. Mint megtudtuk, összesen több mint 500 kilogramm liszt, 600 kg cukor, 500 csomag száraztészta, 1000 konzerv, 200 liter olaj gyűlt össze, a csomagokba jutott még többek között fűszer, rizs, kukoricaliszt és édesség is.
Ezeknek az adományoknak egy részét már korábban eljuttatták a szépvízi és szentegyházi elhelyező központokba, a többi csomagot hétfőn adták át a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságnak, az intézmény pedig oda továbbítja az adományokat, ahol a legnagyobb szükség van a segítségre.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!