
Fotó: Bethlen utcai vállalkozók akciócsoportja
Megkérdeztük, folyamatosan egyeztettünk, megvalósítottuk, most ellene szerveznek tüntetést című közleménnyel reagált Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala a Bethlen utcai kis üzletekért szervezendő hétfői tüntetésre.
2019. október 11., 15:172019. október 11., 15:17
2019. október 11., 18:032019. október 11., 18:03
A közleményben megfogalmazottak szerint nyitott kommunikációval készült el az új kerékpársáv. „2016. szeptember 19-én a városháza kezdeményezte azt a lakossági konzultációt, amelynek célja az volt, hogy az elkészült mobilitási tanulmány eredményeinek bemutatását követően az elvárások, javaslatok mentén elindulhasson a tervezés és kivitelezés folyamata. Ezen a Stúdió Moziban megrendezett eseményen bárki részt vehetett. A tüntetés szervezői közül senki nem volt jelen a megbeszélésen, azonban a képek is bizonyítják, hogy a Mikrovállalkozók Szövetségének elnöke, Jakab Áron Csaba hozzá is szólt a témához” – olvasható a közleményben.

A parkolási lehetőségek hiánya, a központi dugók és a foghíjas tömegközlekedés is sok gondot okoz Udvarhelyen – állapították meg a forgalom újratervezéséről tartott lakossági fórumon. De akkor mi a megoldás, és mire számíthatunk?
Ezt követően önkormányzati határozattal létrejött Székelyudvarhely közlekedési bizottsága annak érdekében, hogy a közlekedésben történő változtatásokat előzetesen véleményezze – írja a közlemény, hozzátéve, hogy
Az önkormányzati képviselők és a polgármesteri hivatal munkatársai, a helyi és az állami rendőrség képviselői mellett így tagjai a munkacsoportnak az Udvarhelyi Anyák, a Szekler Teker, a helyi közszállítást üzemeltető cég, a taxisok, a sofőriskolás oktatók képviselői. „Emellett még meghívtuk tanácskozási joggal a mentőszolgálat, más civil szervezetek képviselőit és a városban ismert közlekedési szakembereket. A munkacsoport többször ülésezett az elmúlt három évben (általában félévente van egy ülés), legutóbb idén szeptember 4-én találkoztak. Ebben az időszakban többször volt napirenden a Bethlen Gábor utca átalakítása, az utolsó találkozón pedig ez volt a legfontosabb napirendi pont” – írja a közlemény.
Továbbá 2016-ban éppen a városi RMDSZ, a szervezet akkori helyi önkormányzati képviselője és a Bringázz Udvarhely Mozgalom oszlopos tagja, Jakab Áron Csaba iktatott egy tanulmányt a városházán, amelyben képekkel együtt tesznek javaslatot a város kerékpáros útjainak nyomvonalaira. Ebben a rendőrség épülete és a Kaufland közötti szakaszon pontosan úgy javasolják a sáv kialakítását, ahogyan azt a polgármesteri hivatal kialakította – olvasható.
„Az elmúlt három évben számtalan sajtóanyag is megjelent a városháza szándékairól. Ezért nem értjük és hiteltelennek tartjuk a Székelyhon.ro-n megfogalmazott vádakat, amelyek az előzetes konzultáció hiányát róják fel. Az elmúlt időszakban többször is tárgyaltunk az érintett üzletek tulajdonosaival. A városháza nyitott a vállalkozók segítésére, dolgozunk az árufeltöltéshez szükséges parkolás hatékony megoldásán, ugyanakkor továbbra is úgy gondoljuk, hogy a város legforgalmasabb utcáján nem megengedhető a közterület parkolásra történő használata” – zárja a közlemény.

Tiltakozó megmozdulást szerveznek a Bethlen utcai vállalkozók, mivel a szeptember végén felfestett kerékpárút csődközeli helyzetbe vitte az itteni üzleteket, amely nem csak a cégeket, de több száz alkalmazottat és azok családját is veszélyeztetik – olvasható a szerkesztőségünknek is elküldött felhívásban.
Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.
Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
1 hozzászólás