Novák Edének új kerékpárokat kellett venni

Nem kerültek elő az év elején a Tusnád Cycling Team kerékpáros csapatától ellopott nagy értékű kerékpárok, noha jelentős összegű jutalmat is felajánlott Novák Károly Eduárd. Új kerékpárokat kellett venni a versenyekre készülő sportolónak.

Kovács Attila

2011. január 21., 11:552011. január 21., 11:55

2011. január 23., 12:222011. január 23., 12:22



A Nováknak szükséges kerékpárok vásárlása jelentős kiadással járt

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, mintegy húszezer eurós kárt okoztak a Tusnád Cycling Team kerékpáros csapatának azok az ismeretlen tolvajok, akik betörve a klub raktárába, nagy értékű kerékpárokat loptak el. Hat kerékpár, köztük országúti és pályakerékpárok – az is, amelyikkel Novák Ede aranyérmes lett a fogyatékkal élők világbajnokságán –, két váz, alkatrészek, kerekek tűntek el, a betörést január 3-án fedezték fel. Az ismeretlen elkövetők egy garázson át jutottak be a Szentlélek utcai raktárba, a garázs ajtaját kulccsal, a raktárt már erőszakkal nyitották ki. A feltört raktárt nem védte riasztóberendezés, és a kerékpárokat sem kötöttek biztosítást. Novák Ede a nyomravezetőnek a történtek után 3000 euró értékű pénzjutalmat ajánlott fel, a rendőrség is megkezdte a nyomozást.

Nincs eredmény

Sem a felajánlott jutalom, sem a rendőrség által végzett vizsgálat nem hozott eredményt egyelőre – tudtuk meg Novák Edétől, aki továbbra is reméli, mégiscsak kiderül valami a történtekről. „Az is lehet, hogy elrakták valahová a kerékpárokat, és nem próbáltak meg semmit kezdeni velük” – vélekedett a sportoló. Mivel a versenynaptárban már január végén edzőtábor szerepel, a sportoló számára új kerékpárokat kellett vásárolni az ellopottak pótlására – ez mintegy tízezer eurós kiadást jelentett. Novák Ede a jövő héten Spanyolországban kezdi az edzőtáborozást, ezt egy háromhetes görögországi felkészülés követi majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 21., csütörtök

Szondy: a román közegtől gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk

Románia legkisebb lakosságú megyeszékhelyének újonc magyar csapataként a román közegtől gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk – nyilatkozta sommásan az elmúlt idény kapcsán Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke. Interjú egy emlékezetes idényről.

Szondy: a román közegtől gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Minden tudnivaló a csíksomlyói pünkösdi búcsúról

Útlezárások lesznek a hétvégén a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején, ahová több százezer zarándokot várnak. A szervezők azt kérik, hogy lehetőleg gyalogosan közelítsék meg a csíksomlyói nyerget. A teljes programot és egyéb tudnivalókat is megosztottak.

Minden tudnivaló a csíksomlyói pünkösdi búcsúról
2026. május 20., szerda

Különjáratok és módosított menetrend a pünkösdi búcsú idején

Különjáratok indításával és ideiglenes menetrenddel segítik a közlekedést a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején.

Különjáratok és módosított menetrend a pünkösdi búcsú idején
2026. május 20., szerda

Egybeesnek a vizsgák, hátrányos helyzetbe kerülnek a nyolcadikosok

Méltánytalannak és igazságtalannak tartja egy csíkszeredai szülő, hogy két középiskola által szervezett képességfelmérő vizsga ugyanarra az időpontra esik, így nyolcadikos gyermeke hátrányos helyzetbe kerül a felvételinél.

Egybeesnek a vizsgák, hátrányos helyzetbe kerülnek a nyolcadikosok
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Nyári útkarbantartás kevesebb pénzből Csíkszeredában

A visszafogottabb költségvetés az útkarbantartásra elkülönített kereten is érződik Csíkszeredában: a tavalyinál kisebb összegből, és megemelkedett költségekkel kell dolgozni, de így is több fontos munkálat elvégzését tervezik.

Nyári útkarbantartás kevesebb pénzből Csíkszeredában
2026. május 16., szombat

Tíz éve avatták fel a Márton Áron-szoborcsoportot Csíkszeredában

Megemlékezést tartottak szombat este Csíkszereda főterén a tíz éve felavatott Márton Áron-szoborcsoportnál. Az ünnepséget a püspök születésének 130. évfordulója és az is indokolta, hogy a román parlament a 2026-os évet Márton Áron-emlékévvé nyilvánította.

Tíz éve avatták fel a Márton Áron-szoborcsoportot Csíkszeredában
2026. május 16., szombat

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Újrakezdték a munkát a csíkszeredai Suta-tónál

Munkagépek jelentek meg a csíkszeredai Suta-tónál, amelynek gátjánál már dolgoznak. A helyreállítással nemrég megbízott kivitelező átvette a terepet, és mint ígérte, megfelelő felszereltséggel és alkalmazotti létszámmal végzi a feladatot.

Újrakezdték a munkát a csíkszeredai Suta-tónál
2026. május 14., csütörtök

Továbbra sem működik az online jegyvásárlás Csíkszereda buszain és parkolóiban

Egyelőre nem lehet a 24Pay alkalmazással buszjegyet, parkolójegyet vagy parkolóbérletet vásárolni a Csíki Trans rendszerében.

Továbbra sem működik az online jegyvásárlás Csíkszereda buszain és parkolóiban
2026. május 14., csütörtök

Egyelőre nincs szükség P+R parkolóra Csíkszeredában

Noha része a városfejlesztési stratégiának, és évekkel ezelőtt egy helyszín is felmerült, Csíkszeredában egyelőre nincs szükség olyan parkolókra, ahol a városba érkezők autóikat leparkolják, és tömegközlekedéssel utaznak tovább.

Egyelőre nincs szükség P+R parkolóra Csíkszeredában
Hirdetés