
Illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Miben különbözik az építész az építőmérnöktől? Mennyire működnek a gyakorlatban korunk kedvelt hívószavai, mint az elfogadás és az egyenlő bánásmód az olyan férfiasnak számító szakmákban, mint az építészet? A Tetrixplans építésze adott választ kérdéseinkre.
2018. március 08., 14:552018. március 08., 14:55
Ön tudja, hogy a házépítésnél melyik szakember miért felel? Ha nem, akkor most képzeljen el maga elé egy embert: az emberi csontokért, vagyis a vázért a szerkezetépítő, a statikus felel, a belső szerveket, azaz a kanalizálást, a villanyt, vizet és fűtést az épületgépész teszi helyre, azt pedig, hogy miként is nézzünk ki, az építész, vagyis a tervező mondja meg. Nem kifejezetten pontos, és talán nem is ilyen sorrendben jönnek képbe a tervezők, de szemléletesen így lehetne elmondani, hogy ki mivel foglalkozik egy családi ház megépítésénél – magyarázza Ilyés Beatrix építőmérnök, aki a tervezéssel foglalkozó Tetrixplans vállalkozásban igyekszik napról napra helyretenni a vázat.
„Munkánk lényege, hogy a kliens és az építész által megálmodott ház meg is álljon a lábán. Ez a rész talán nem annyira látványos, de sokszor annál több izgalmat, kihívást jelent” – mondja Beatrix, amikor a szakmáról kérdezzük. Állítja,
mert például ha egy épület tetőszerkezete nincs átgondolva, az megnehezíti a tervezést.
„Nagyon sokan bele sem gondolnak, hogy oké, akarok egy ilyen tetőt, de az hogyan áll meg. Kibírja-e saját súlyán kívül az időjárás viszontagságait is, mint például a havat? Én ezekre a kérdésekre is keresem a választ” – magyarázza a fiatal építőmérnök. Beatrix bevallása szerint valamikor kilencedikes korában döntötte el, hogy építészettel szeretne foglalkozni. „Nem tudom megindokolni, hogy miért. Valahogy mindig érdekeltek az épületek, családi házak, a szerkezetek” – fogalmazott.
Noha az elfogadás, egyenlő bánásmód, feminizmus nagyon divatos hívószó napjainkban, egy épületet egy nővel összefüggésbe hozni legtöbbször egy szóban kimerül: lakberendezés. Beatrix bevallása szerint el kell telnie néhány találkozásnak ahhoz, hogy egy adott projekten dolgozó csapat komolyan vegye őt.
„Egy nőnek szerintem sokkal könnyebb elhelyezkednie a tervezésben, ez manapség már nem számít annyira különösnek, egyre több nő választja ezt a szakmát, kivitelezésben viszont jóval nehezebb dolgunk van, főleg kezdőkként. Meg kell mutatni, hogy mihez értesz. De
Addig viszont nagyon nehéz” – fogalmazott. Elmondása szerint van előnye is annak, hogy nőként dolgozik a szakmában, egyáltalán hogy nők dolgoznak a szakmában. „Sokszor alaposabbak vagyunk egy-egy témában. Ugyanakkor igaz, hogy nekünk elsődleges szempont az épület szerkezeti felépítése, de női szemmel megpróbálunk nem csak házakat, hanem otthonokat tervezni” – magyarázta a fiatal statikus.
Noha az inkubátorház lakója, Ilyés Beatrix építőmérnökként dolgozik tavaly alapított vállalkozásában, vállalja az épületek teljes tervezését is – ilyenkor csapatban, más szakemberekkel együttműködve végzi el a rá bízott feladatot. „Fiatal és kezdő vagyok, de ez motivál abban, hogy minden részletre odafigyeljek, és minél jobb munkát végezzek. Mindemellett természetesen a kliensnek is igyekszem megfelelni, hogy amit szeretne, azt meg is valósítsam, és ne erőltessek rá valamit, ami nekem ugyan egyszerűbb, de az ő igényeinek nem felel meg” – fogalmazta meg hitvallását.
Ha már alaposság, érdekességként megtudtuk, hogy bizony néha sok energiáját viszi el napi munkája során megmagyarázni az embereknek, miért kell egy-egy épületben „annyi oszlop” meg beton, amikor „régen nem kellett ennyi minden”.
Berkeczi Zsolt
Hargita Business Center
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!