
Ha nem írják be az itt kapott jegyeket, van egyáltalán értelme a próbaérettséginek? – ez a kérdés is joggal felmerülhet a vizsga kapcsán. Archív
Fotó: Veres Nándor
Nem motiválja kellőképpen a végzős diákokat a próbaérettségin való jó eredmény elérése, hiszen az ott szerzett jegyek csak akkor kerülnek be a naplóba, ha ők is úgy akarják. A héten zajló megmérettetés fő célja, hogy szembesítse a tanulókat, melyek a hiányosságaik, illetve mik az erősségeik és mi az, amit még fejleszteni kell.
2019. március 18., 18:282019. március 18., 18:28
Maros megyében 6700 diákot érint a hétfőn elkezdődött próbaérettségi, ahol nem csupán a 12. osztályosok, de a tizenegyedikesek is felmérik tudásukat. Hargita megyében 2134 diák iratkozott be a próbavizsgákra, akik közül hétfő reggel 54 személy hiányzott – tájékoztatott Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője.
„A próbaérettségi vizsgán külön témát kaptak azok a tanulók, akik a 11. osztály nappali, illetve a 12. osztály csökkentett látogatású tagozatára járnak, illetve megint
– magyarázta a Hargita megyei főtanfelügyelő.

Hétfőn kezdődnek a próbaérettségi írásbeli vizsgái. Az első napon román nyelv és irodalomból mérik fel a fiatalok tudását.
Bár az eddigi tanultaknak az ellenőrzése a célja a szimulációnak, a tanárok is és a tanulók is komolyan vették a próbavizsgákra való felkészülést. „Minden nap gyakoroltunk, tételeket dolgoztunk ki, teszteket írtunk, otthon is erre a próbavizsgára készültünk, a tanáraink is nagyon odaálltak, nem hagyták, hogy ellazuljunk egy percig sem” – mondta a 11. osztályos Anna, aki úgy érezte, nem csak próbavizsga áll előtte, de ez már maga az érettségi.
– fogalmazott egy másik tizenegyedikes diák a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumból. Abban valamennyien egyetértenek, hogy a tudásuk felmérésére időnként szükség van, jó ha tudják, mivel jár az érettségi, hogyan kell arra készülni, majd ott az adott témára koncentrálni.
A próbaérettséginek, akárcsak a múltheti országos felmérő szimulációnak, az a célja, hogy szembesítse a tanulókat, illetve tanáraikat, hogy mekkora az a tudásanyag, amellyel esetleg érettségire jelentkezhetnek, melyek a hiányosságaik, mik az erősségeik és mi az, amit még fejleszteni kell. Valamivel a tanév közepe után, annak, aki tanult eddig, de még nem érzi úgy, hogy elégséges a felkészültsége, van ideje, hogy „belehúzzon”.
Mátéfi István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója érdeklődésünkre elmondta,
„Az 5-8. osztályosoknak megtartjuk az óráikat az órarend szerint rendesen, ám a 9. és 10. osztályosok ezek alatt a napok alatt hiányoznak az iskolából” – magyarázta az igazgató.
A próbaérettségin elért eredményt, beírhatják a naplóba, ha a diák úgy akarja, ehhez azonban kérvényt kell iktatnia az iskola titkárságán. Ám az, hogy a jegy beíratása választható, nem minden esetben jó – mondta Mátéfi, ugyanis nem motivál így kellőképpen a próbavizsga, hiszen
Hétfőn román nyelv és irodalomból vizsgáztak a diákok, kedden magyar nyelv és irodalomból, szerdán a profilnak megfelelő választott tantárgyból, csütörtökön pedig a kötelezően választhatóból mérik fel a tudásukat.
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Idén áprilisban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének.
A Zsögödben észlelt medvékről is szó esett a csíkszeredai önkormányzati képviselők rendkívüli ülésén szerdán, a tanácsosok egy digitális fejlesztési projekt és a Szabadság téri tömbházak hőszigetelésének aktualizált költségvetését is jóváhagyták.
Szerdán folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvi kommunikációs készségeinek a felmérésével.
Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter bejelentette, hogy párbeszédet kezdeményez a társadalommal az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és csütörtökön élő beszélgetést indít a témáról a Facebook-oldalán.
Akár ezer lejes, vagy még nagyobb összegű bírságot is kiszabhatnak a 112-es egységes segélyhívó szám indokolatlan hivásáért, a hatóságok azonban nem büntetnek, ha a hívó jóhíszeműen fordul segítségért.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök cáfolta azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.
Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.
Nem támadta meg a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát – szögezi le a Maros megyei kormányhivatal, cáfolva a közösségi médiában megjelenteket.
szóljon hozzá!