
Fotó: presidency.ro
Ha lesz is béke Ukrajnában, Oroszország továbbra is állandó fenyegetést jelent majd – jelentette ki Nicușor Dan kedden Helsinkiben, az Európai Unió keleti szárnyának csúcstalálkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2025. december 16., 19:372025. december 16., 19:37
Az államfő szerint a találkozó célja a NATO és az EU keleti tagállamait érintő programjainak működőképessé tétele volt, amelyet a következő időszakban miniszteri szintű szakmai egyeztetések követnek. Hangsúlyozta, hogy
Emlékeztetett, hogy Románia kész biztonsági csomópontot létrehozni a Fekete-tenger térségében.
Nicușor Dan a dezinformáció elleni fellépést a demokráciákat érő egyik legsúlyosabb fenyegetésnek nevezte, és nagyobb erőfeszítéseket sürgetett a technológia területén – írja az Agerpres.
Nicușor Dan Helsinkiben azt is kijelentette, hogy az igazságszolgáltatás megszervezését és irányítását nem a politikumra kellene bízni.
Az államfő kifejtette:
elsősorban az általuk megválasztott testületeken – mindenekelőtt a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácson és a bíróságok vezetésén – keresztül, úgy, hogy a legfelkészültebb bírák és ügyészek kerüljenek döntési pozíciókba.
Nicușor Dan elmondta, hogy bizonyos törvénymódosításokra szükség lehet, de hangsúlyozta:
Az államfő korábban bejelentette, hogy december 22-én időkorlát nélküli egyeztetésre hívja meg a bírákat és ügyészeket a Cotroceni-palotába az igazságszolgáltatás problémáinak megvitatására.
Gázszivárgás miatt lezárták és lepecsételték a fő gázcsapot vasárnap késő este Marosvásárhelyen egy 44 lakrészes tömbházban.
Nicușor Dan államfő vasárnap bejelentette, hogy elfogadja Donald Trump amerikai elnök meghívását és részt vesz a Béketanács jövő heti washingtoni ülésén.
Idén januárban 4 698 070 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 1489-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2779 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár vasárnap közzétett adataiból.
Több mint hatszáz járművezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések során, 96-nak gyorshajtás, 170-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Otthonában ölték meg egy fejszével az olténiai Vela község 56 éves, liberális párti (PNL) helyi tanácsosát, korábbi alpolgármesterét. A gyilkosság fő gyanúsítottja egy helybéli fiatalember, aki az áldozat farmján dolgozott.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt vasárnap 1 óra 54 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Szikladarabokat helyeztek ki Temesvár egyes utcáiban a járda szélén lévő zöldterületekre, hogy megakadályozzák a parkolást. Vannak, akik kifogásolják az intézkedést.
Alsósófalva utcái zeneszótól és tánctól voltak hangosak szombaton. Csattogtak az ostorok, perdültek a szoknyák, idősek és fiatalok maskarába bújva űzték el a telet a 34. Hargita Megyei Farsangbúcsúztatón. Idén a szentegyházi csoportot kísértük el.
Öt megyében, közöttük Maros és Hargita megyében is közúti ellenőrzést tartanak a rendőrök vasárnap a 15-ös országúton.
Nyersen felvágva vagy árnyékos helyen szárítva, továbbá olajként vagy ecetként egyaránt használják, mifelénk főként pityóka- és bárány(fej)levesek készítésekor. A tárkonyról lesz szó, ha már azt tartjuk a legautentikusabb zöldfűszerünknek. De az is!
szóljon hozzá!