
Fotó: Alex Micsik/Agerpres
Nicușor Dan független elnökjelölt vasárnap reggel kijelentette, hogy a jólétet hozó változásra szavazott, nem a befektetőket elriasztó változásra – számolt be az Agerpres.
2025. május 18., 10:032025. május 18., 10:03
2025. május 18., 10:212025. május 18., 10:21
Bukarest főpolgárestere egy fogarasi iskolában szavazott az elnökválasztás második fordulójában. Az urnáktól távozóban a sajtónak elmondta, a csendes, becsületes, szorgalmas és képviselet nélkül maradt emberre gondolva gyakorolta alkotmányos jogát.
– jelentette ki.
Elmondta, hogy „reménykedve” szavazott, mert vannak olyan emberek az országban, a Moldovai Köztársaságban és a diaszpórában, akik olyan Romániát tudnak építeni, amilyet a polgárok kívánnak maguknak.
Nicușor Dan közölte: azért szavazott Fogaroson, mert azt szeretné üzenni, hogy az ország nem szakadhat ketté, a nagyvárosi és a vidéki Romániára.
– tette hozzá.
Az elnökjelölt arról is beszélt, hogy a vasárnapi szavazás fordulópontot jelent, mert Románia nem csak öt évre, hanem hosszabb időre „választja meg a jövőjét”. Arra kérte a választókat, hogy menjenek el szavazni.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
szóljon hozzá!