Hirdetés
Hirdetés

Népzene- és néptáncoktatás Szászrégenben

Népi hangszereken tanulnak zenélni a szászrégeni fiatalok •  Fotó: Kovács János

Népi hangszereken tanulnak zenélni a szászrégeni fiatalok

Fotó: Kovács János

Gyerekeknek és felnőtteknek szervez heti rendszerességgel népzenei oktatást a Pro Feelfolu Egyesület a Bíborka Egyesülettel közösen. Céljuk, hogy létrejöjjön egy szászrégeni népi együttes.

Antal Erika

2022. március 09., 17:312022. március 09., 17:31

Zenei oktatást tartanak hegedűn, csellón és nagybőgőn a szászrégeni református egyház gyűléstermében – számolt be lapunknak Kovács János, a Pro Feelfolu Egyesület vezetője, hozzátéve, hogy első lépésben a hangszerekkel ismerkednek az érdeklődők, illetve azokon tanulnak játszani Ficzus János és Kisfaludi János hangszeroktatók irányításával.

Hirdetés

„Szászrégenben működik egy zeneiskola, ahová hegedülni járnak az iskoláskorú fiatalok. Azt szeretnénk, ha ezzel párhuzamosan megtanulnák a népzenét is, vagy az ott szerzett tudásukat továbbfejlesztenék” – hangsúlyozta Kovács János, hozzátéve, hogy felnőtt néptáncoktatást is indítottak Szászrégenben a Bíborka-stúdióban.

Elkészültek a tervei a magyar közösségi háznak

Elkészültek a tervei annak a magyar közösségi háznak, amelyhez tavaly sikerült egy harminc ár nagyságú telket vásárolnia a Pro Feelfolu Egyesületnek, és amelynek az építéséhez most tavasszal szeretnének hozzálátni. „Várjuk az engedélyeket, és amint megkapjuk, kezdődhet is a munka Marosfelfaluban” – mutatott rá Kovács János.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek

November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan

Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan
2026. november 02., hétfő

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél

Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél
2026. november 02., hétfő

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére

Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok

Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok
2026. november 02., hétfő

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára

Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter

Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter
2026. november 02., hétfő

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon
2026. november 02., hétfő

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében

November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében
Hirdetés