hiszen az ünnepi alkalomkor éneklők évtizedekig a kórus tagjai maradtak. Salamon József gyimesbükki plébános kiegészítette, az említettnél korábban is működött énekkar a településen: 1927–1937 között a kántori és hitoktatói teendőket Antal János látta el, aki nemcsak egyházi kórust, hanem vonós énekkart is működtetett.

Jelenleg harmincöten énekelnek a kórus tagjaként a nagyheti szertartásokon, a húsvéti ünnepeken, Úrnapján, a plébániatemplom búcsúján, Szent Péter és Pál ünnepén, a bükki templom búcsúján, Nagyboldogasszony ünnepén, a kontumáci anyatemplom búcsúján és karácsonykor is. Emellett

de énekeltek már Marosfőn, valamint a magyarországi Nyáregyházán két püspöki misén is. A három-négyszólamú kórusműveket éneklő kórus tagjai igyekeznek mind a könnyebb, mind a nehezebb darabokat minél szebben megszólaltatni a hívek gyönyörködtetésére és a Jóisten dicsőségére – osztotta meg a nyugalmazott szakember.

Nem könnyű a kórust működtetni, főleg nyári időszakban, amikor sok a mezei tennivaló. Emiatt próbákat is csak az ünnepek előtti időszakban tartanak, akkor viszont hetente kétszer is találkoznak a kóristák – erről már Tankó Előd jelenlegi kántor számolt be. Hozzátette, a korábbi karvezető nyugdíjba vonulásakor a kórus idősebb korosztályából többen döntöttek úgy, hogy abbahagyják a kóruséneklést, így ő egy újraszervezett kart vezet.

de mivel nem volt eredményes, a fiatal kántor személyesen keresett fel helyieket, hogy csatlakozzanak hozzájuk, illetve bevonta a helyi ifjúságot is – a legfiatalabb tagok hetedik osztályosok. Így 30–35-en kezdtek el újra dolgozni, akiknek mintegy fele új tag volt. Mivel vannak olyan személyek, akik tanulmányaik miatt csak az ünnepek előtt pár nappal érkeznek haza, így olyankor velük külön foglalkozik a kántor, hogy behozhassák lemaradásukat.

Elsősorban a helyi plébános segíti a munkájukat, a találkozókra való elutazásokat pedig a kórustagok maguk oldják meg. Az elmúlt években már bevett szokássá vált, hogy a kórustalálkozókra népviseletbe öltözik a kórus, miközben a helyi búcsúkra ünneplőt vesznek magukra a tagok – részletezte Koncsag László. Tankó Előd hozzáfűzte, ők ügy döntöttek, hogy nem készíttetnek kórusruhát maguknak.

A korábbi kántor azt is elmesélte, hogy mikor legelőször jelentek meg csángó ruhában, az akkor Madéfalván rendezett kórustalálkozón, bevonulásukkor hatalmas tapsot kaptak.

A tagokat elsősorban a kóruséneklés köti össze, de Tankó Előd már gondolkodik azon, hogy közös kirándulásra vigye őket, amely révén profi kórusok munkáját láthatnák, hallhatnák a gyimesbükki kóristák. Meghatározó élményükként pedig a kórustalálkozók utáni közös kikapcsolódásokat említette: rendszerint a találkozókról hazafelé tartva – ha útba esik – megállnak szépvízi víztározónál, ahol a muzsikálni tudó tagok hangszereikkel biztosítják a jó hangulatot.