
A nyertes ékszerszett Balázs Bernadett Mária alkotása
Fotó: Szőcs Zsuzsanna
A kézművesség értékének bizonyítéka az a három nemzetközi elismerés, amelyet a gyergyószentmiklósi Gyermekek Háza kézműves szakkörének tagjai nyertek.
2017. december 28., 12:292017. december 28., 12:29
Szőcs Zsuzsanna pszichológus, a szakkör vezetője elmondta, ha pályázati lehetőséget lát, arra elküldi tanítványai alkotásait. Munkáik megállják helyüket a nemzetközi porondon is – erre újabb három díj a bizonyíték.
Az Ősz színei című nemzetközi verseny eredményéről karácsonyi ajándékként jött az értesítés. A három benevezettből ketten nyertek: A 8 éves Molnár Szende második helyezést ért el, a 16 éves Orosz Dorottya pedig harmadik lett. Mindketten őszi, kollázstechnikával készített alkotásukkal nyertek. Ugyancsak nemzetközi, a Green Bag versenyen ért el első díjat a 15 éves Balázs Bernadett Mária az általa készített, szalmából font, virágokkal díszített ékszerszettjével.
– emelte ki a szakkör vezetője.
Szőcs Zsuzsanna elmondta azt is, hogy ilyen esetekben általában a jutalom egy oklevél szokott lenni, de ő mindig igyekszik valamivel kiegészíteni.
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A hét első napjaiban még kitart a fagy, szerdától azonban országszerte enyhülni fog az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) január 12. és 25. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium.
Plagizálással gyanúsították meg Radu Marinescu igazságügyi minisztert, aki azonban azt mondta, kifogásolt doktori disszertációját a húsz évvel ezelőtti jogszabályoknak és tudományos-etikai előírásoknak megfelelően írta meg.
A tavalyi harmadik negyedévben 9420 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme; a kiadások átlagösszege 8079 lej volt, ami a jövedelem 85,8 százalékát jelentette – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Alig négy óra alatt 30 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a 15-ös országút mentén közúti ellenőrzést végző rendőrök, és négy jogosítványt is bevontak.
Keddre virradóan lehet a leghidegebb ebben a téli szakaszban – nyilatkozta a Digi24 hírtévének Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat igazgatója.
szóljon hozzá!