
Sok bosszúságot okoz az út állapota
Fotó: Pinti Attila
Várhatóan júliusban folytatódhat a Csíkdelnét Csíkpálfalvával, Csomortánnal és Csíkszeredával összekötő megyei besorolású út felújítása, miután befejeződik a közbeszerzési eljárás. A szükséges pénz rendelkezésre áll.
2017. május 15., 09:142017. május 15., 09:14
Megjelent az országos elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP) az a kiírás, amely a 123E jelzésű, Delnéről Pálfalvára, Csomortánba, majd Csíkszeredába vezető megyei út felújításának folytatásához szükséges.
– közölte érdeklődésünkre Borboly Csaba. A Hargita megyei önkormányzat elnöke úgy vélte, egy térség lakóinak nem mindegy, hogy milyen úton lehet megközelíteni a települést.
Fotó: Pinti Attila
„A beruházás közösségteremtés szempontjából is fontos, ugyanis egyre többen költöznek Csíkszeredából a környékbeli falvakba, és az ott felnövő gyermekek jövője érdekében ilyen munkálatokra szükség van” – értékelt.
Az út felújítását 2014 novemberében már elkezdték Delnén, majd lakossági észrevételek nyomán leállították a munkát.
A lakók kifogásolták, hogy az úttest az alapozás után magasabb lett, mint korábban,
A tervmódosítások elkészítése késett, következő évben nem történt előrelépés, tavaly pedig a megbízó megyei önkormányzat felbontotta a szerződést a kivitelezővel, egy ploiești-i céggel is. A cég perelt, de a törvényszék a megyei tanácsnak adott igazat.
– emlékeztetett az elnök.
Fotó: Pinti Attila
Közben elkészült a kiviteli terv új változata, amely a vízelvezetés jobb megoldását biztosítja, valamint bizonyos szakaszokon a karbantartási munkálatok nyomán kialakult útmagasság megtartását.
A terv szerint a 4,4 kilométeres útszakaszon új átereszek is készülnek, megfelelő átmérőjű csövekkel, és nagyobb mélységű sáncokat alakítanak ki az út mentén, biztosítva az esővíz elvezetését.
A munkálatok becsült értéke eléri a 6,7 millió lejt.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
szóljon hozzá!