
Tizenöt kilövési engedélyt kaptak idén Maros megyében, négyet használtak fel eddig. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Két újabb medve kilövésére kértek engedélyt Maros megyében, miután a múlt héten két medvetámadás is történt. Görgényhodákon egy házaspárt saját portáján támadott meg a nagyvad, a Bala községhez tartozó Tokában pedig egy nőt sebesített meg olyan súlyosan, hogy amputálni kellett a bal lábát.
2018. október 08., 20:592018. október 08., 20:59
Sürgősségi munkacsoportot hívott össze Maros megye prefektusa, és a támadások helyszínein tájékozódott a medvehelyzetről. Voltak Görgényhodákon, ahol a múlt hét elején egy medve a déli órákban saját udvarukban támadt meg egy házaspárt, valamint elmentek Tokára is, ahol a falu határában sebesített meg a medve egy 28 éves nőt. Az áldozat sérülései olyan súlyosak voltak, hogy amputálni kellett a bal lábát.
A környezetvédelmi igazgatóság vezetője, Dănuţ Ştefănescu azt mondta, Maros megyében az elmúlt évben százhat medve kilövését kérték a szaktárcától a vadásztársaságok által benyújtott jelentések alapján, amiből
Görgényhodák környékén két medve kilövésére van engedély, és kérni fogják egy harmadik esetében is, amelyik most támadott a településen. Bala községben eddig csak a termést pusztította a medve, egy példány kilövésére van már engedély, de kérni fogják, hogy az emberre támadó nagyvadat is lőhessék ki.

Súlyos sérülésekkel került kórházba egy házaspár hétfőn a Maros megyei Görgényhodák községhez tartozó Tokáról, miután saját udvarukon rájuk támadt a medve.
„A vadásztársaságok képviselői megígérték, hogy figyelni fogják a két települést és környékét, valamint azokat a példányokat, amelyekre már van engedély, beszállítják. Csak azokról a medvékről beszélünk, amelyek veszélyesek az emberekre meg a termőföldekre, és amelyek esetében van már engedély” – hangsúlyozta az igazgató.
és a szakminisztérium nem kéri számon a vadásztársaságokat, hogy miért nem éltek az engedély adta lehetőséggel.

Amputálni kellett a bal lábát annak a 28 éves nőnek, akit medve támadott meg a Maros megyei Bala községben. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a hét eleji támadást követően, csütörtökön el kellett távolítani a végtagot.
Maros megyében idén szaporodtak meg a medvetámadások, de a legtöbb esetben csak háziállatokat pusztított el és termést dézsmált meg a nagyvad. Júliusban és augusztusban Jedd környékéről jelentették több esetben, hogy juhokat és disznókat vitt el a medve.
Korábban Máthé Károly, a Maros megyei erdőfelügyelet vadkárokkal foglalkozó szakembere lapunknak azt mondta, napi szinten érkeznek bejelentések, hogy a medvék kárt tesznek a termésben, gyümölcsösben, kukoricásban, vagy esztenákról, tanyákról visznek el állatokat.
Călin Georgescu volt államfőjelölt azt tervezte, hogy hatósági felügyeletének megszüntetése után politikai menedékjogot kér Olaszországban, és 1,2 millió euróért ingatlant vásárol Toszkánában.
Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.
Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat. Az éves drágulás üteme jelentősen gyorsult.
Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
szóljon hozzá!