Maros megyében szinte ezer tanár és tanító ingázik naponta – legtöbben saját zsebből, mint például a Mezőbándon tanító pedagógusok. Olyan tanár is akad, aki inkább a munkanélküli segélyt választotta a tanári fizetés helyett a kormány bércsökkentő intézkedéseinek és a vissza nem fizetett utazási költségeknek köszönhetően.
2010. október 03., 18:122010. október 03., 18:12
2010. október 03., 18:162010. október 03., 18:16
Huszonöt százalékot vágtak le a pedagógusok havi béréből. Hab a tortán, hogy számos vidéki önkormányzat idén nem térítette meg az ingázó tanárok utazási költségeit.
Egy kezdő tanári fizetés eddig 700 lej volt, a bérek lefaragása után 525 lej maradt. Az ingázás költségei pedig további 20–25 százalékkal kevesebb pénzt jelent, így a fennmaradó 350 lejjel képtelenség megélni – mondta Cornel Crucean, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Maros megyei elnöke egy marosvásárhelyi helyi televíziónak adott interjújában. Ezek után nem meglepő, hogy amikor közzétették a vizsga eredményeit, sok tanár kérte az áthelyezését, vagy visszalépett, ugyanis nem olcsó mulatság vidéken tanítani.
A törvény értelmében
A tanügyi szakszervezetek és a tanfelügyelőség a vidéki önkormányzatokat hibáztatja, amiért nem vették számításba ezt a kiadást is a költségvetés megállapításakor. „Az ingázás költségeinek megtérítése a helyi tanácsok feladata, mi csak felügyeljük a működést. Arra kértük a polgármestereket, hogy minél hamarabb orvosolják a problémát” – mondta Illés Ildikó, Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes. Idén a vissza nem térített ingázási költségek miatt úgy próbálták kihelyezni a tanárokat, hogy minél közelebb kerüljenek a lakóhelyükhöz – tette hozzá. A szakszervezetek ezzel szemben azzal fenyegetőznek, hogy a bírósághoz fordulnak, ha a helyi tanácsok nem térítik meg az utazás költségeit, ugyanis a 2007. évi 108-as törvény értelmében a pedagógusok munkahelyi ingázásának költségeit a helyi önkormányzatok állják, amennyiben nem tudnak lakást biztosítani számukra, illetve az adott tanárnak nincs lakása a településen.
Nem ingyenes, de olcsóbb megoldás
Mezőbándon tizenkettedik osztályig tanulhatnak a diákok a helyi iskolában, amelyet rég nem újítottak fel ugyan, de elfogadható állapotban van. A község tanintézeteiben összesen 950 diák végzi tanulmányait. Gyerekhiány miatt azonban a községhez tartozó Feketén idén szeptembertől megszűnt az iskola, a négy tanuló pedig Mezőbándra jár. Összesen 180 gyerek iratkozott fel első osztályba, Szénáságyon pedig két osztályt összevontak – tudtuk meg az iskola igazgatójától, Gheorghe Creţutól. „Jelenleg erre nincs pénze az önkormányzatnak, majd ha lesz, akkor a tanárok is visszakapják az utazási költség árát, addig azonban másképp oldják meg az ingázást” – tette hozzá a tanintézet vezetője. Nem ingyenes, de mindenképpen olcsóbb megoldást találtak a Mezőbándra utazó pedagógusok: négyen-öten összepótolnak, és autóval járnak ki tanítani. Nyilván más településekre ingázó pedagógusok is hasonlóképpen oldják meg a kialakult helyzetet – a végső megoldás azonban még várat magára.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.