
A katolikus templom és a volt zárda szomszédságában lévő Fogarasy-címer és szobor. A napokban többen fényképezték
Fotó: Balázs Katalin
Egy marosvásárhelyi iskola kérte meg Burján-Gál Emil gyergyószentmiklósi képzőművészt a Fogarasy-címer elküldésére, ezért az alkotó a Szent Miklós-templom közelében lévő, Fogarasy Mihály püspök szobra alatti talapzatról kívánt címermintát venni. Szóbeli esperesi engedéllyel dolgozott, de ez kevésnek bizonyult a helyi rendőröknek, akik fényképezve őt kérték számon, milyen alapon munkálkodik.
2018. június 19., 13:022018. június 19., 13:02
2018. június 19., 13:032018. június 19., 13:03
Burján-Gál félbehagyta a mintavételt, írásos engedélyért folyamodott a római katolikus egyházhoz, és annak birtokában folytatta munkáját. A helyi rendőrség ellenőrzésére ezúttal sem kellett sokáig várni, és az is hamar kiderült,
A számos gyergyószentmiklósi köztéri szobor megalkotója az önkormányzatnál folytatta napját, ahol ígéretet kapott a jóváhagyásra. A készpénznek vett ígéret birtokában látott hozzá a további munkához, és szembesült azzal, hogy a helyi rendőrség még mindig elégtelennek tartja a jogosultságra vonatkozó igazolásokat.
Ennek újdonsült tulajdonosaként találkoztunk az önkormányzat épülete előtt, és mesélte el históriáját. Dühösen, hiszen időközben eső is esett, és nem tudta, a mintavételre használt anyag hogyan fog reagálni a vízre, feltételezte, hogy kezdhet mindent elölről.
A történtek kapcsán a sajtószóvivőtől kértünk választ arra, miért részesült a képzőművész ilyen bánásmódban, milyen eljárás szükséges akkor, ha valaki köztéri szobrokról kíván mintát venni, illetve más beavatkozást végezni.
„Bármilyen, közterületen álló szobron, emlékműn történő beavatkozáshoz, mintavételhez az adott alkotás tulajdonosa és a város polgármestere írásos beleegyezését kell kérni, hogy a személyigazoltatás esetén legitimálni tudja magát és a tevékenységet, amelyet végez. Ez érvényes az alkotás elkészítőjére is, mivel az alkotást elkészülte után írásos dokumentummal átadta a megrendelőnek, és akkortól az már a megrendelő tulajdonát képezi” – áll a gyergyószentmiklósi önkormányzattól érkezett válaszban.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!