
Medvék is betévednek a faluszéli utcába, ezért is fontos, hogy legyen közvilágítás
Fotó: Barabás Ákos
Hiába kérték a helyiek, a többszöri bejelentés ellenére sem javították meg mindeddig a közvilágítást egy ócfalvi utcában (Felsőboldogfalva község). A polgármester állítja, nem tudott az esetről, de napokon belül megoldják a problémát.
2018. október 30., 14:032018. október 30., 14:03
Többször is értesítette a falufelelőst Angelica Amagdei ócfalvi lakos, hogy utcájukban még júniusban meghibásodott egy lámpatest, így éjszaka teljes sötétségben kell közlekedniük – a problémát viszont azóta sem oldották meg. Érdeklődésünkre azt is elmondta a helybéli, hogy
„Mindennap el kell kísérjem a kislányomat a buszmegállóba, és általában reggel is sötét van, így borzasztóan kellemetlen a helyzet” – fogalmazott. Akárhányszor panaszkodott, mindig azt a választ kapta, hogy a hivatalnak nincs elég pénze a probléma megoldására, ezért az utóbbi időben már azon is gondolkodott, hogy belepótol a karbantartási munka költségébe.
– magyarázta.
Sándor József, Felsőboldogfalva polgármester megkeresésünkre közölte, hogy hozzá nem jutott el a panasz, de még a héten megoldják a problémát. Rámutatott,
– egyebek mellett az égők –, így a munkával megbízott cég hamarosan elkezdheti a javításokat.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!