Hirdetés
Hirdetés

Nem kell többé az udvari illemhelyet használniuk a gyermekeknek a kászonfeltízi iskolában

A kászonfeltízi, több mint száz éves iskolaépület. Felújítás következik •  Fotó: Veres Nándor

A kászonfeltízi, több mint száz éves iskolaépület. Felújítás következik

Fotó: Veres Nándor

Korszerűsítik a kászonfeltízi iskola épületét, ahol ennek nyomán nem kell többé az udvari illemhelyet használniuk a gyermekeknek, mivel korszerű mosdókat is építenek. Az átalakítás idején sem szünetel majd az oktatás.

Kovács Attila

2020. augusztus 15., 11:582020. augusztus 15., 11:58

Az 1800-as évek végén épült ingatlanban működő kászonfeltízi iskola azon kevesek közé tartozik Hargita megyében, ahol a tanulók által használt illemhelyek nem az épületben, hanem ennek udvarán helyezkednek el. A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság 2018-ban is az oktatási tevékenység felfüggesztését javasolta az épületben a nem megfelelő állapotok miatt.

Hirdetés

Eredménytelen licitek

Ez a helyzet volt az egyik oka annak, hogy az önkormányzat az iskola korszerűsítésére pályázott a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) keretében. A támogatást megkapták, viszont egy éve már több közbeszerzési eljárást is eredménytelenül hirdettek meg a szükséges munkálatok elvégzésére, mert nem volt jelentkező.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A legutóbbi licit nyomán végül sikerült szerződést aláírni a megfelelő ajánlatot benyújtó gyergyószentmiklósi céggel – tájékoztatott érdeklődésünkre András Zoltán, Kászon község polgármestere.

A szerződés a műszaki tervek elkészítését, és az épület átalakítását, korszerűsítését jelenti, a kivitelezési időt pedig 24 hónapban rögzítették.

A felújításra, átépítésre fordított összeg áfával együtt 2,2 millió lej, a beavatkozás teljes költsége a tervekkel és jóváhagyásokkal együtt 3 millió lejhez közelít.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Belső átalakítás

A munkálatok során a régi, nagy termekkel rendelkező ingatlan belső újraosztása is megtörténik a mostani követelmények szerint – ismertette a községvezető, hozzátéve, így nem nem lesz majd szükség arra, hogy például két osztály egy teremben tanuljon. Az épület szerkezetileg nincs rossz állapotban, viszont a mennyezeten van javítanivaló, bővítésként pedig vizes blokkot is építenek, korszerű mosdókkal – tudtuk meg.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Első lépésként a műszaki terveket készítik el, a polgármester úgy számol, hogy rövidesen már az építkezést is el tudják kezdeni.

Az oktatás az átalakítás idején sem szünetel majd az épületben, arról már az iskola vezetőségével és az építővel is egyeztettek, hogy ennek érdekében a munkát szakaszosan végzik.

A PNDL keretéből egy új óvoda és napközi építésére is nyert támogatást a község Kászonaltízen, erre a beruházásra viszont a több közbeszerzési eljárás ellenére sem volt még megfelelő jelentkező. András Zoltán szerint az újabb liciten már kaptak ajánlatot, és remélik, hogy idén kivitelezési szerződést tudnak aláírni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán

A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
2026. augusztus 15., szombat

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan

Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan
2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
Hirdetés