
A tiszta ivóvízre még éveket kell várni, addig a lakosságnak gondoskodnia kell szükségleteiről. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Csíkkozmáson hivatalossá vált, amit eddig az ott lakók saját szemükkel is láttak: a vezetékes víz néha túl zavaros, ezért emberi fogyasztásra nem alkalmas. Emiatt csak tisztálkodásra használható, az árát pedig csökkentették – a tiszta vízre viszont még várni kell.
2020. november 11., 09:032020. november 11., 09:03
Évek óta panaszkodnak a csíkkozmásiak a csapvíz minőségére, amely főként esőzések után válik sötétebbé, zavarosabbá. Ezelőtt több mint két évvel a lakók azt kifogásolták, hogy
A probléma oka, hogy a vezetékes vizet nem forrásból vagy kútból, hanem
A sorozatos lakossági panaszok nyomán a szolgáltató által beterjesztett javaslatot az országos árszabályozó szakhatóság (ANRSC) jóváhagyta, ennek alapján 30 százalékkal árcsökkentést alkalmaznak novembertől – tudatta a helyzetet a Harvíz Rt.
A szolgáltató ígérete szerint továbbra is fertőtlenítik és folyamatosan próbálják javítani a vezetékes víz minőségét, illetve csökkentik a vízelvételek számát és időtartamát.
Szántó László csíkkozmási polgármester szerint ugyan sok községbeli rendelkezik saját kúttal, amelynek vizét használhatja, de a lakosság egy része nem, ezért nekik olyan esetekben, amikor a víz színe, minősége láthatóan megváltozik, más módon kell ellátniuk magukat.
– magyarázta a községvezető, aki szerint ilyenkor figyelmeztetni szokták az embereket. Hozzátette, ha lenne mindenkinek alternatív vízellátási lehetősége, akkor nem kellene ehhez a megoldáshoz folyamodni, egy-két napig kellene szüneteltetni a szolgáltatást, hogy a vízminőség ismét helyreálljon. Mint elmondta, vannak, akik ilyen esetekre
A megoldást a Harvíz Rt. tervezett, európai uniós támogatással megvalósuló nagyberuházása jelenti majd, amelynek kivitelezése nyomán az alcsíki községeket ellátó gerincvezeték a szépvízi víztározóból juttatja el Kozmásra is a megfelelő minőségű ivóvizet. Erre viszont még várni kell, a projekt kivitelezési határideje három év múlva jár le.
Súlyos baleset történt karácsony napján a predeali üdülőhely egyik szánkópályáján, ahol egy szánkózó nő orvosi ellátásra szorult, miután egy másik szánkózó hátulról elütötte. Az ütközés következtében a sérült elvesztette az eszméletét.
Naphosszat készülődünk, próbáljuk letudni a teendők hosszú listáját, miközben egy tökéletes ünnep képét hajszoljuk. Szakértővel kerestünk választ arra, mit tehetünk azért, hogy a karácsony ne a teljesítménykényszerről, hanem a jelenlétről szóljon.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
2 hozzászólás