
Tarthatatlan helyzet. Leépítések is várhatók a forráshiány miatt. Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Nem volt elegendő a Hargita megyei tanügyi alkalmazottak márciusi béreire az oktatási minisztérium által kiutalt pénzösszeg. A prefektus és a megyei tanfelügyelőség a helyzet megoldását sürgeti.
2018. április 24., 21:342018. április 24., 21:34
A kialakult helyzet kapcsán Jean-Adrian Andrei Hargita megyei prefektus kedden azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek,
A prefektus azt is elmondta, hogy mind a speciális, mind a tömegoktatásban dolgozók esetében a bérkeret „egyharmada az erre jóváhagyott költségvetésnek, és nem fedezi a tanintézetek szükségleteit, olyan körülmények között, hogy átlagosan 20 százalékkal emelték a fizetéseket”, ezért kérték a béralap kiegészítését.
Görbe Péter főtanfelügyelő szerint
„A mi iskoláink kisebbek, kevesebb a diák is, a vidéki iskolák nem egy épületben működnek, a központi intézmény alárendeltségébe több egység tartozik, amelyek kicsik, és távol vannak egymástól. Az 5-8. osztályos diákokat kisbusszal szállítjuk, de az óvodásokat és 1-4. osztályosokat nehéz és veszélyes szállítani, amit nem igazán értenek meg. Ez egy helyi specifikum, amelyet figyelembe kellene venniük” – magyarázta a főtanfelügyelő.
Az idézett forrás szerint a tanügyminisztériumhoz benyújtott igénylések nyomán az alapok egy részét átutalták, de
A főtanfelügyelő arról tájékoztatott, hogy az alkalmazottak megkapták fizetésüket, a tb-járulék befizetése terén azonban vannak elmaradások. Hozzátette,
Ugyanakkor azt kérik a minisztériumtól, hogy gondolják újra a fejkvóta rendszert.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
szóljon hozzá!