
Fotó: Barabás Ákos
Évente kétszer ültetnek virágokat Székelyudvarhely közterein, tavasz végén egynyáriakat, míg ősz elején tulipánt és árvácskát. A városházán arról érdeklődtünk, mi szükséges ahhoz, hogy Udvarhely egész nyáron virágozzon.
2017. június 21., 19:372017. június 21., 19:37
Az elmúlt hetekben a körforgalmakba, terekre, parkokba, valamint az intézmények előtti ágyásokba került virág,
– tudtuk meg a városháza sajtóosztályától.
Fotó: Barabás Ákos
A központban lévő villanyoszlopok is virágba borulnak, ezekre több mint hármoszáz muskátlis edény lesz kihelyezve. A zöldövezetek karbantartásával a városháza megbízásából hét-nyolc személy foglalkozik, akik
Fotó: Barabás Ákos
A virágültetés és -gondozás évente hozzávetőlegesen 150 ezer lejébe kerül a városnak. Sajnos előfordulnak rongálások, lopások is, tavaly megközelítőleg 200 tő virág tűnt el vagy sérült meg. Jó hír viszont, hogy évről évre kevesebb ilyen eset fordul elő.
Fotó: Barabás Ákos
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
szóljon hozzá!