Fotó: Gergely Imre
Nem érinti a marosvásárhelyi távhőfogyasztókat a hőenergia-támogatás csökkentése, a polgármesteri hivatal és az RFV közötti megállapodás értelmében ugyanis a kieső állami támogatást a helyi önkormányzat átvállalja, így a fogyasztók számlái nem nőnek.
2011. május 12., 14:102011. május 12., 14:10
2011. május 12., 19:042011. május 12., 19:04
A Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás értelmében a kormány fokozatosan csökkenti, majd év végéig megszünteti a hőenergia állami támogatását, ezért – szakemberek szerint – akár 60%-kal is nőhet a fűtés és a meleg víz ára országszerte. Ez azonban nem érinti a marosvásárhelyi távhőfogyasztókat, hiszen a polgármesteri hivatal vállalta az RFV-vel kötött szerződésben, hogy nem emelkedik a távhő lakossági ára, vagyis nem kell a fogyasztóknak többet fizetniük.
„A marosvásárhelyieknek nem kell többet fizetniük a fűtés- és melegvíz-szolgáltatásért, ha a keddi megállapodás értelmében jogszabály módosításara kerül sor és eltörlik a hőenergia szubvenciót. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal arról biztosította az RFV-t, hogy az elkövetkezőkben is vállalja a – koncessziós szerződésben is rögzített – támogatás fedezését. A kormány döntése nem befolyásolja a Marosvásárhelyre vonatkozó, eredeti terveket” – tudtuk meg az RFV munkatársaitól.
Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea elmondta, az árkülönbséget a városháza átvállalja. „A fűtésre vonatkozó korábbi uniós megállapodás értelmében az állami szubvenciót meg kell szüntetni. A helyi önkormányzatokra bízták, hogyan oldják meg a kérdést. Mi kifizetjük a különbséget” – fogalmazott az elöljáró.
Nőhet a gáz ára is
Az Országos Energia-árszabályozó Hatóság (ANRE) kilátásba helyezte, hogy az országban működő gázszolgáltatók korábbi kérésének eleget tesz, ennek értelmében pedig év végéig a gáz ára is növekedhet. Ez pedig azt jelenti, hogy a távhő-ártámogatás megvonásától teljesen függetlenül a kiskazán-üzemeltetők többet fizetnek a fűtésért és a meleg vizért – de természetesen mindenki többet fizet majd a főzéshez elhasznált gázért is. A gázár-emelkedés hosszútávon nem érinti a marosvásárhelyi távhőfogyasztókat, mivel a vállalat 5 éves terve között szerepel a biomassza-alapú rendszer kiépítése.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.
Hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Márk Endre, Szászrégen polgármestere ellen. Az ügy egy jogi szolgáltatás 2021-ben történt közvetlen beszerzésével kapcsolatos.
Keddtől, szeptember 9-től Marosvásárhelyen újraindulnak az Iskolajáratok, így a diákok egyszerűen juthatnak el otthonaiktól az oktatási intézményekig.
Színes programokkal, gyerekeket, fiatalokat is megszólító alkalmakkal szervezik meg jövő héten, immár tizenkettedik alkalommal a szászrégeni magyar napokat.
szóljon hozzá!