Nem bántalmazták a nyárádszeredai gyermekeket!

Az elmúlt hónapban két fiatal tett feljelentést, miszerint az egyik nyárádszeredai családi típusú gyermekotthonban a nevelőszülők bántalmazzák a kiskorúakat. A kivizsgálás eredménye egyértelműen cáfolja a vádakat – az illetékesek mégsem nyilatkoznak.

Gligor Róbert László

2011. január 10., 08:502011. január 10., 08:50

2011. január 10., 10:392011. január 10., 10:39

December 13-án két fiatal tett feljelentést a Maros Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóságon, amelyben azt állítják, hogy Nyárádszeredában az egyik családi típusú otthonban a nevelőszülők bántalmazzák a gyerekeket. Már a feljelentést kísérő videófelvételek felkeltették a hivatalosság gyanúját, míg az elrendelt vizsgálat megállapította, hogy alaptalan vádaskodásról van szó. A tréfa nem jól sült el: a feljelentő személynek felelnie kell tettéért.

Nem adtak engedélyt az interjúra

Furcsa azonban, ahogyan a gyermekjogvédelmi igazgatóság a sajtónyilvánosság kérdését értelmezi. Közel három hete csak az intézmény szóvivője nyilatkozhat az esetről. A napokban sikerült engedélyt szereznünk, hogy bizonyos feltételek és előírások betartása mellett kapcsolatba léphessünk az otthonban dolgozó, megvádolt felnőttekkel, ám néhány óra múlva értesítettek, hogy mégsem készíthetünk interjút velük. Így csupán az igazgatóság által a rendelkezésünkre bocsátott tájékoztató anyagot használhattuk, továbbá mindazt, amit a település andrásfalvi negyedében lakók tudnak az esetről és a feljelentőről.

Az otthon lakója a tettes

Az egyik feljelentő a szóban forgó otthon egyik nagykorú lány lakója. Egy másik, ugyancsak nyárádszeredai otthonban élő fiatalemberrel együtt nyújtották be a feljelentést. Ezek szerint az otthon négy kiskorú lakója megalázó bánásmóddal és testi bántalmazással vádolja a két nevelőszülőt és az oktatót, akik szerint a nevelőapa gyakran ittas, ilyenkor szolgaként kezelik, verik, felakasztják a fogasra(!) a gyerekeket.

Gyanús bizonyítékok

A vádak igazságalapja már az első perctől kezdve kétséges volt, ugyanis a videófelvételeken kivehetően hallatszik, amint a lány az otthonban lakó társait szinte utasítja, hogy miként nyilatkozzanak. A gyermekjogvédelem szakemberei azonnal vizsgálatot rendeltek el az ügyben: több pszichológus tartózkodott néhány napig Nyárádszeredában, kikérdezve az otthon lakóit, a szomszédokat, pedagógusokat és mindenkit, aki ismerte a gyerekeket. A beszélgetések során a kiskorúak többször is ellentmondásosan nyilatkoztak a kérdésben. Az intézmény sajtóközleménye szerint a gyerekeknek még beilleszkedési nehézségeik vannak, továbbá kognitív, érzelmi és viselkedési megnyilvánulásaik, ezért is voltak befolyásolhatók lakótársuk által, aki írásos és szóbeli, felvételeken is rögzített nyilatkozatok megtételére bírta rá őket. A közlemény azt is elismeri: a gyerekek a „bántalmazás” kifejezés alatt nem fizikai ráhatást értettek, hanem bizonyos előjogok megvonását és fegyelmezést. Így a bizottság egyértelműen megállapította, hogy a vádak teljesen alaptalanok, és az otthonban dolgozó felnőttek semmiféle kihágást vagy törvénytelenséget nem követtek el. Továbbá az orvosi vizsgálatok is egyértelműen bizonyították, hogy egyik gyerek sem viseli egy esetleges bántalmazás nyomait (az is kiderült, hogy a televíziók kamerái előtt mutatott állítólagos sérülés nyomait tulajdonképpen felfestették magukra!).

Összeférhetetlen személy

A vádak az otthonban dolgozó nevelőszülőkre és oktatóra vonatkoztak. Bár az érintettek nem nyilatkozhattak portálunknak, annál többet megtudtuk az andrásfalvi úton (ahol az otthon áll) lakóktól, köztük egy volt alkalmazottól is: a szóban forgó lány összeférhetetlen személy. Már kétszer is elköltöztették Nyárádszeredából, de mindannyiszor visszatért: az egyik lakhelyén a szobatársát bántalmazta, a másik otthonból egyszerűen eltávozott. Nyárádszeredában sem különb a viselkedése: nem tartja be az étkezési programot, gyakran kérezés nélkül eltávozik az otthonból, felesel a nevelőszülőknek. Ő áll a vádaskodás hátterében, ő vette rá a gyerekeket, hogy az elhangzottakat videófelvételre mondják. Sőt, az eset tisztázása után sem változott a magaviselete: most is azt állítja, hogy a nevelőszülők tévedtek és távozniuk kell az otthonból. Az érintett lányról a gyermekjogvédelmi igazgatóság sajtótájékoztatójában az áll, hogy társadalmi és szakmai beilleszkedéséig további támogatásra szorul.

Háttérből irányított művelet?

A lány viselkedése a helyi rendőrséget sem lepte meg, amikor az incidens napfényre került. Ám hogy miért tette a feljelentést, csak sejteni vélik az andrásfalviak. A lány viselkedési zavarokkal küzd, nem tud beilleszkedni az otthonba, habár több éve itt él. Magatartása nem újkeletű, hiszen már eddig három család mondott fel az otthonban a lány viselkedése miatt kialakult hangulat következtében! A településen az a szóbeszéd járja, hogy a lányt egy helyi felnőtt befolyásolja, aki azt szeretné elérni, hogy a nevelőszülők és az oktató felmondjanak, és az illető állásba kerülhessen az otthonban.

Vádlóból vádlott

Bár az otthonba nem mehettünk be, és az előzetes ígéret ellenére nem beszélhettünk a nevelőszülőkkel, megtudtuk, hogy ők tavaly február 1-je óta dolgoznak az otthonban, ahol jelenleg két nagy- és nyolc kiskorú gyermek él. A kisebbeket csupán szeptemberben költöztették ide, mindannyian iskolába járnak, de még nem sikerült teljesen beilleszkedniük. Őket vette rá nagyobbik társuk, hogy hamis kijelentéseket tegyenek. Ám úgy tűnik, a lány tréfája rosszul sült el: ha rágalmazásért nem is kell felelnie, mindenképpen a törvény elé kell állnia. Ugyanis tettével megsértette a kiskorúak intimitáshoz való jogát, amikor hamis vallomásra vette rá őket, amelyeket ráadásul videófelvételen is rögzített a gyerekek gyámja vagy pszichológus beleegyezése nélkül, sőt azokat a nyilvánosságra is hozta. Az intézmény sajtószóvivője szerint az esetről már értesítették a Maros megyei rendőrséget, amely kivizsgálja a lány tettét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben
2025. május 01., csütörtök

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra

Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra
2025. április 30., szerda

Hétvégén is kibocsátják a személyi igazolványokat Marosvásárhelyen

Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Hétvégén is kibocsátják a személyi igazolványokat Marosvásárhelyen
2025. április 29., kedd

Tűz ütött ki egy szászrégeni raktárhelyiségben, Ro-Alertben figyelmeztettek a sűrű füstre – frissítve

Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz ütött ki egy szászrégeni raktárhelyiségben, Ro-Alertben figyelmeztettek a sűrű füstre – frissítve
2025. április 29., kedd

Civil ruhás néptáncosok lepték el a Színház teret

Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.

Civil ruhás néptáncosok lepték el a Színház teret