Nyárádszereda önkormányzata nem ad helyet az ortodox templomnak

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A helyi tanács tagjai egyhangúlag szembefordultak a preketúra felszólításával, sőt a tavalyi határozatot is visszavonták: nem adnak helyet az ortodox templomnak az iskola udvarán sem.

Gligor Róbert László

2011. május 03., 17:242011. május 03., 17:24

2011. május 03., 19:362011. május 03., 19:36



Mindeddig sikerült megmenteni a parkot, de még nincs vége a játszmának

A helyi tanács tagjai pénteken teljes összhangban léptek fel a város főterére tervezett ortodox templom kérdésében. Először visszautasították a prefektúra felszólítását, hogy vegyék ki a  közvagyonból a lparknak azt a részét, amelyet az egyház magáénak követel. Ugyanakkor visszavonták azt a tavalyi határozatot, amely telekcserét kínált fel az ortodoxoknak. A két napirendi pontot kivétel nélkül minden tanácsos megszavazta, bár a polgármester úgy érzi, ezzel felébresztették az „alvó oroszlánt”. Azaz ismét számítani lehet arra, hogy az egyház erőltetni kezdi a főtéri templomépítést, miután azt egy egyezmény és tanácshatározat révén sikerült – legalábbis egy időre – elodázni. Egy bizonyos: az iskola jelenlegi területén nem adnak helyet a szent hajléknak. Marad a kérdés: felépül-e a parkban az ortodox templom?

A prefektúra az ortodox egyház ügyvédje?

A prefektúra értesítette a nyárádszeredai önkormányzatot, hogy a törvényszéken megnyerte azt a pert, amelyet a helyi tanács ellen indított, ezért azt kéri, hogy a településen állítsák vissza a főtéri parkban egy 1022 négyzetméteres terület jogi helyzetét. Arról a vitatott területről van szó, amelyet az ortodox egyház telekkönyvileg magáénak tart és ahová templomot szeretne építeni. 2001-ben a törvényszék kimondta, hogy nem a bíróság, hanem a kormány hivatott eldönteni, hogy az illető terület a városé-e, 2002-ben a főtéri park teljes egészét kormányhatározat révén a városi közvagyon részének nyilvánították. Egy tavalyelőtt indított per révén a prefektúra azt szerette volna elérni, hogy az említett területet az önkormányzat kivegye a közvagyonból, ezzel elismerve az ortodoxok birtokjogát arra a telkere, amelyet 1938-ban az akkori román polgármester adományozott a görög-katolikusoknak, és amelyet az ortodox egyház 1991-ben magának telekkönyveztetett.

Nem tartották be az ígéreteket

A helyi tanács nemcsak visszautasította a prefektúrának ezt a kérését, hanem egyhangú döntéssel visszavonta a tavalyi 45. számú határozatot, amellyel akkor a város felajánlotta, hogy a parkban birtokolt terület helyett a közeli Deák Farkas Általános Iskola egyik régi épületét lebontja, és annak helyét átadja templomépítés céljára. Ennek előzményeként a városvezetők, az ortodox egyház és a prefektúra képviselői egyezményt írtak alá, miszerint a prefektúra pénzalapot szerez, hogy az iskola épületegyüttesét kibővítsék, hogy a régi ingatlanból kiköltözhessenek az osztályok és a könyvtár. Mindeddig nem kapott pénzt a település, sőt a prefektúra tovább folytatta a pert a város ellen, ezzel megszegve egy, a perek beszüntetéséről szóló hallgatólagos megegyezést is. Ezért a tanácsosok úgy vélik: ha a másik fél nem tartja magát ígéreteihez, ők sem kötelesek ragaszkodni ahhoz.

Minden párt összefogott

A helyi tanácsosok kivétel nélkül megszavazták a tavalyi határozat visszavonását. A helyi RMDSZ elnöke, Mátyás János tanácsos portálunknak elmondta: amikor tudomást szereztek a prefektúra pereskedésének eredményéről, a frakció megtárgyalta a helyzetet és a határozat visszavonása mellett döntött. A helyi MPP elnöke, Bíró József tanácsos szerint a tavalyi határozat szégyenletes alku volt, másrészt nincs értelme ragaszkodni hozzá, amikor nyilvánvaló, hogy a másik fél, azaz a prefektúra nem tartja be azt. Nem marad más, mint harcolni ezután a park megmentéséért – véli Bíró.

A polgármester nem fog aláírni!

Dászkel László polgármester megkeresésünkre kifejtette, hogy nincs szavazati joga a kérdésben, és alá kell vetnie magát a tanács határozatának. Ennek ellenére  megpróbálja megvédeni a több évszázados főtér jelenlegi állapotát. Ha pedig úgy adódik, hogy a meglévő telekkönyv alapján a törvényszék kötelezné arra hogy építkezési engedélyt adjon ki az ortodox templom számára, ezt nem teszi meg, inkább lemond tisztségéről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Ideiglenesen egyirányúsítják a Cuza Vodă utcát Marosvásárhelyen

Ideiglenesen egyirányúsítják hétfőtől a Cuza Vodă utcát Marosvásárhelyen az útfelújítási munkálatok miatt.

Ideiglenesen egyirányúsítják a Cuza Vodă utcát Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Heten megsérültek a szombati szászrégeni autóbalesetben

Közúti balesethez riasztották szombaton kora este a tűzoltókat Szászrégenben: egy személyautó eddig tisztázatlan körülmények között letért az úttestről. A járműben hét ember – három felnőtt és négy gyermek – utazott, mind megsérültek.

Heten megsérültek a szombati szászrégeni autóbalesetben
2026. augusztus 15., szombat

Hat ember sérült meg a balesetet ért mikrobuszban

Baleset miatt áll a forgalom Jedd és Kebele között: egy mikrobusz hat utasát kell sérülések miatt ellátni.

Hat ember sérült meg a balesetet ért mikrobuszban
2026. augusztus 14., péntek

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló

Tarlótűz ütött ki pénteken Náznánfalván, ahol húsz hektárnyi tarló égett le, de a tüzet végül sikerült megfékezni.

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló
Húsz hektárnyi területen égett le a tarló
2026. augusztus 14., péntek

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló

Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve

Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve
2026. augusztus 14., péntek

Sűrített levegős fegyverrel lőtt le egy macskát – fél év után vették őrizetbe

Őrizetbe vettek egy 67 éves marosvásárhelyi férfit, aki lelőtt egy macskát egy általa törvényesen birtokolt, sűrített levegős fegyverrel – közölte pénteken a Maros Megyei Rendőrség sajtóosztálya

Sűrített levegős fegyverrel lőtt le egy macskát – fél év után vették őrizetbe
2026. augusztus 14., péntek

Három fiatalt gyanúsítanak egy 85 éves nő kirablásával

Három, 15 és 17 év közötti fiatalt vettek őrizetbe pénteken Marosvásárhelyen. A gyanú szerint egy 85 éves nő válláról lopták el a táskáját a Kövesdombon.

Három fiatalt gyanúsítanak egy 85 éves nő kirablásával
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Zsolnay-szökőkút épül a Bolyai téren, és részleges sétálóutcája is lesz Marosvásárhelynek

Marosvásárhelyen jövő év végére megújul a Bolyai tér: gránitburkolattal és Zsolnay-szökőkúttal bővül, a Bolyai utca pedig részleges sétálóutcává alakul. A beruházást a helyi önkormányzat megemelt finanszírozási kerete teszi lehetővé.

Zsolnay-szökőkút épül a Bolyai téren, és részleges sétálóutcája is lesz Marosvásárhelynek
2026. augusztus 12., szerda

Nem jár pénz automatikusan a hazatérő munkavállalóknak

Politikusi nagyotmondásokat oszlattak szét azzal, hogy tisztázták: milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár a külföldről hazatelepedés. Szó volt a munkanélküli segélyről, a nyugdíjazásról, a gyermekpénzről és az egészségbiztosításról is.

Nem jár pénz automatikusan a hazatérő munkavállalóknak
2026. augusztus 12., szerda

Bevetés közben nincs idő azon gondolkodni, mi is történik valójában

Marosvásárhelyen szervezik idén a tűzoltók szakmai versenyének országos szakaszát, amely a hivatásos tűzoltók hagyományos megmérettetése. Itt tudtuk meg azt is, mi jelenti a legnagyobb kihívást egy tűzoltó számára.

Bevetés közben nincs idő azon gondolkodni, mi is történik valójában
Hirdetés