
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Gyergyószentmiklóson a téglagyári cigánytelepen, a Baptista roma tanulók házában pénteken délután zárták a Tisztaság fél egészség címmel zajló egy hetes programot. A hét folyamán összegyűjtött pontokat személyes tisztálkodó eszközökre válthatták a gyerekek. Olyan vásár volt, ahol választani kellett, és nem lehetett alkudozni.
2018. október 19., 20:042018. október 19., 20:04
A gyergyószentmiklósi Kárpátok utca végében lévő Baptista Közösségi Ház szomszédságában negyven gyermek délutáni iskolájában jártunk. Idén ősszel negyedik alkalommal indult az afterschool programban három osztály, olyan gyerekek számára, akik rendszeresen járnak iskolába.
Tisztálkodó eszközöket választottak a gyerekek a vásárban
Fotó: Baricz-Tamás Imola
A Tisztaság félegészség programról Deák Rebekával, a délutáni foglalkozás koordinátorával beszélgettünk, aki elmondta: a foglalkozással a gyerekek tisztaság iránti vágyát szerették volna felkelteni.
Fotó: Baricz-Tamás Imola
– ismertette Deák Rebeka. A programvezető arról is beszámolt, hogy közös filmnézést is tartottak, illetve csoportos tevékenységeken is részt vettek a gyerekek.
Fotó: Baricz-Tamás Imola
„Úgy állítottuk össze az egyhetes programot, hogy a tanultakat gyakorolva pontokat is gyűjthettek a gyerekek. A délutáni iskola működtetőjének, a Segítő Kezek Egyesületnek a támogatások, pályázatok révén
Amúgy a vásárt egész évben gyakoroljuk, taneszközöket, játékokat választhatnak a pontokra” – számolt be Márton Erika az egyesület részéről.
Fotó: Baricz-Tamás Imola
A vásárban többek között volt fogkefe, sampon, fésű, pohár, bögre, kis törölköző, szappan, mind-mind olyan dolgok, melyekre szükségük van a téglagyárnál élő gyerekeknek.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
szóljon hozzá!