
Tavaly a Kolozs megyei Székelyjó településen szervezték meg a nyolcadik gyerektábort
Fotó: Facebook/Telefonos Szeretetszolgálat
Kilenc évvel ezelőtt négy gyerekkel kezdte a Telefonos Szeretetszolgálat a gyerektáborok szervezését, igaz, akkor csak félnapos kiránduláson vehettek részt a kicsik. Azóta ötnaposra bővült a program, és idén már negyven, 7–14 év közötti rászoruló gyereknek biztosítanak ingyenes táboroztatást. Azt szeretnék elérni, hogy a negyven gyerek mellé negyven támogató is kerüljön.
2017. július 11., 15:552017. július 11., 15:55
A Marosvásárhelyen és Kolozsváron működő Telefonos Szeretetszolgálat az a szervezet, amely a krízishelyzetben lévő rászorulókon segít élelemmel, gyógyszerekkel, személyes jelenléttel. Idén pedig kilencedik alkalommal szervezik azt a tábort, amely
Máramaros megyében, Kővárfonácon szervezik meg szeptember 6–10. között, és augusztusban hirdetik meg a helyeket húsz kolozsvári, illetve húsz marosvásárhelyi gyerek számára, akik teljesen ingyen vehetnek részt a táborban.
Noha minden évben a gyerekek többsége szerényebb anyagi körülmények között élő családból származik, volt már rá példa, hogy olyan szülő kérte, hogy gyereke részt vehessen a táborban, aki bevallása szerint nem volt ugyan rászoruló, de szerette volna, ha gyereke ilyen jellegű táborban nyaralhat – mondta el lapunknak Sajó Norbert, a Telefonos Szeretetszolgálat vezetője.
Fotó: Facebook/Telefonos Szeretetszolgálat
Idén sokkal emberközelibb támogatási rendszert találtak ki a szeretetszolgálatosok, ugyanis nemcsak vállalkozókat szólítanak meg, hanem bárki számára elérhetővé tették a segítségnyújtási folyamatot.
– mesélte Sajó Norbert. Már néhány gyerek táboroztatása biztosított a támogatók jóvoltából, ami fejenként 250 lejt jelent, és a következő hetekben várják azok segítségét, akik felvállalnák a többiek táboroztatását.
Mint Sajó Norbert elmondta, először csak kicsiben kezdték, négy gyereket tudtak egy félnapos kirándulásra elvinni, de ahogy a Telefonos Szeretetszolgálat, az általuk szervezett tábor is sokat fejlődött az elmúlt kilenc évben, és egyre több gyereknek tudtak tartalmas vakációs élményt nyújtani. Idén tíz önkéntes segítségével zajlik majd a tábor, amelynek
lesz. A cél az, hogy néhány bibliai példaképen keresztül a gyerekek közvetlen közelében élőket, szülőket, családtagjaikat is példaképpé emeljék. Feledhetetlen élményt nyújtanak a résztvevők számára a természetközeli és kézműves programok, a túrák, a tábortűz, de akár madárlesre vagy amatőr csillagászati vizsgálódásra is lehetőségük lesz a gyerekeknek. Ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetnek a mozgásra, reggeli tornára, sportra – tette hozzá a szeretetszolgálat vezetője.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!