
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Két kiskorút és két felnőttet is kórházba szállítottak, miután két gépjármű összeütközött Gyergyószárhegynél csütörtök délután.
2023. június 23., 13:592023. június 23., 13:59
A hatósági közlemény szerint egy 45 éves nő az 578-as európai úton haladt Gyergyószentmiklós irányába csütörtökön 16 óra körül, amikor nem biztosította megfelelően menetirányváltását és Gyergyószárhegynél összeütközött egy 47 éves, gyergyóremetei férfi által vezetett autóval. A baleset következtében a női sofőr, valamint az utóbbi autóban utazó két fiatal (12 és 17 évesek), illetve egy 41 éves nő is megsérült, őket kórházba szállították ellátásra.
A két sofőrt alkoholszondával ellenőrizték a helyszínen, mindkettejük tesztje negatív lett – tájékoztatott a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Nem lehet és nem is szabad megszavazni egy olyan bértörvényt, amellyel elégedetlenek a közalkalmazottak – jelentette ki kedden Florin Manole.
Megválasztotta Baka Andrást köztársasági elnöknek az Országgyűlés kedden.
Két férfi ellen indított büntetőeljárást a sepsiszentgyörgyi ügyészség kerítés gyanújával. Egyikük állítólag egy nő prostitúciós tevékenységét irányította, a másik pedig több nőnek biztosított lakást, tudva, mire használják.
A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben – jelentette ki kedden az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
A város által igényelt 88 millió lejes kölcsönt 125 millió lejre emelték a marosvásárhelyi tanácsosok keddi rendkívüli ülésükön, amikor arról is döntöttek, hogy mire szánják a plusz összegeket.
szóljon hozzá!