Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester
Fotó: Nagy Zoltán Facebook-oldala
231 ezer lejből vásárolhat lélegeztetőgépeket a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház a helyi képviselő-testület kedd reggeli rendkívüli ülésén elfogadott költségvetés-módosításának köszönhetően; a pénzt nem saját büdzséből biztosítják, előzőleg ugyanis Hargita Megye Tanácsa hagyta jóvá azt a város számára.
2020. március 31., 19:002020. március 31., 19:00
Ez az egy napirendi pontja volt a rendkívüli tanácsülésnek, de amint Nagy Zoltán polgármester Facebook-bejegyzéséből is kiderült, a „rendkívüli” jelző ezúttal nem csak azt jelentette, hogy fontos, halaszthatatlan céllal hívták össze, hanem a megrendezésének módja is új volt. Az erre célra kifejlesztett internetes platformot használták arra, hogy mindenki otthon, vagy irodájában tartózkodva vehessen részt az ülésen, és így, online zajlott a szavazás is.
A szavazásról Erős Levente, a helyi RMDSZ-frakció vezetője is bejegyzést tett közzé, amelyben közölte, hogy a mostani szavazás eredményeként a meglévők mellé négy új lélegeztetőgép érkezik a kórházhoz. Hozzátette, bízik benne, hogy minél hamarabb meg is érkeznek.
Az elnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében rámutatott, Romániának van jövője, és ez nem 20-30 év múlva, hanem várhatóan 2-3 évig tartó korrekciós időszak lejártával érezhető lesz.
Egy 32 éves motoros életét vesztette, és egy 15 éves fiatalkorú megsérült egy súlyos közúti balesetben szombat hajnalban a Kolozs megyei Magyarkapus településen.
Több útszakaszon is forgalomkorlátozásokra kell számítani Maros és Hargita megyében, az ott zajló útjavítási munkálatok miatt, a Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP) tájékoztatása szerint.
Szombaton 1200 küldött részvételével rendkívüli tisztújító kongresszust tart a parlament épületében a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz arról biztosította Ilie Bolojan miniszterelnököt, hogy jómaga és pártja „szemrebbenés nélkül” támogatják a második deficitcsökkentő csomag részét képező, pénteken bejelentett reformokat.
A második fiskális csomagnak nem csak a bírák és az ügyészek nyugdíját, hanem az összes különnyugdíjat szabályoznia kell – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
Ilie Bolojan pénteken bejelentette, hogy a kormány második deficitcsökkentő csomagjának része az állami vállalatok reformja, ezen belül az igazgatótanácsaik létszámának csökkentése és a vezetőik juttatásainak korlátozása.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
A parlament épületén lévő antennák és elektromágneses mezőt generáló berendezések azonnali leszerelését kérték pénteken a szenátus alkalmazottainak szakszervezetei, arra hivatkozva, hogy a kormány korlátozni készül a veszélyességi bérpótlékot.
A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.
szóljon hozzá!