
Fotó: Bíró Eszter
A fiatalok javasolták az akadálymentesítés-tematikát a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye Ifjúsági Szövetségének idei táborára. Hogyan lehet az életben megoldani, kezelni, elhárítani az akadályokat, hogy ne bukjanak bele, és milyen akadályok lehetnek az Isten felé vezető úton? Számos módszert sajátítottak el a hét folyamán a Parajdon tartott együttléten.
2019. augusztus 09., 14:042019. augusztus 09., 14:04
Vendégük volt Ács Zoltán, Budapesten élő, keresztyén motivációs tréner, aki nem frázisokkal, hanem hitével és személyes élményeivel, tapasztalataival tett bizonyságot arról, milyen akadályokkal került szembe életútján, és milyen megoldások segítették azok leküzdésében.
A másik előadó, Szász Lóránt Levente, farcádi református lelkipásztor az istenkeresés útjának személyes akadálymentesítéséről beszélt. Kiemelte: Isten keresi az embert. Erről szól a Szentírás, az evangélium pedig arról, hogy Fia, Jézus által miként keresi az emberrel az Atya a kapcsolatot. Hogy létrejöjjön a találkozás, meg kell lennie részünkről is a készségnek. A lelkipásztor arról is szólt, hogy ő maga miként kereste, hogyan talált rá Istenre, és lelki téren mik hátráltatták avagy segítették ebben.
A parajdi Urbán Andor Református Konferencia és Üdülő Központban tartott tábori napok programjában helyet kapott a reggeli mozgás, a kiscsoportos áhítat és az előadásokat követő, szintén kiscsoportos beszélgetés, hogy a fiatalok is tudjanak megnyilvánulni a témával kapcsolatosan és megoszthassák élményeiket.
Délutánonként baranta, íjászat, láthatatlan színház és számos más, közösségépítő, személyiségfejlesztő tevékenység közül választhattak. Ugyanakkor lehetőségük volt a fiataloknak elvonulni is. Az imasátorban kialakított stációknál személyesen is gyakorolhatták a „lelki akadálymentesítést”.
Fotó: Bíró Eszter
A több mint félszáz, az egyházmegye gyülekezeteiből érkezett ifjú programsorozatát húszfős, nagyon jó, szervező, munkatársi csapat segítette – lelkészek, teológiai hallgatók, ifjak, világi munkatársak – tudtuk meg Rátoni Botond kisgalambfalvi református lelkipásztortól, az egyházmegye ifjúsági előadójától. Azt is megjegyezte, hogy sokan érdeklődtek a program iránt, a táborozás idején mintegy ötvennel nőtt a református ifjúsági szövetség közösségi oldala követőinek száma. A résztvevők végül kifejezték: ha jövőben is hasonló táborozás, mindannyian részt vesznek majd.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint a keddi gazdatüntetést olyan személyek térítették el és változtatták vandál akcióvá, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik.
A kormány kedden közölte, hogy tiszteletben tartja az állampolgárok törvényes jogát a békés tiltakozáshoz, de az állattartók keddi tüntetése túllépte ezt a határt, és sajnálatos erőszakba torkollott.
Elfogadta kedden a szenátus oktatási bizottsága az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Korábban gyakoriak voltak a problémák a tej–kifli programos termékek minőségével, de ez már nem jellemző. Manapság a fő gondot az iskolák környékén kapható egészségtelen ételek jelentik – véli az élelmiszer-biztonsági hatóság Hargita megyei vezetője.
A demonstráció kedd délelőtt elfajult: a hatóságok szerint a résztvevők áttörték a csendőrsorfalat, többen dulakodtak a rendfenntartókkal, akik könnygázspray-t vetettek be.
A pénzügyminisztérium szeptember 16. és 30. között is fenntartja a normál gázolaj jövedéki adójának 25 százalékos csökkentését – közölte kedden a tárca.
Szabályozzák keddtől a romániai bíróságokon az egy bíróra naponta kiosztható ügyek számát. Az új munkateher-szabályozást a bíróságokon, a törvényszékeken és az ítélőtábláknál egyaránt alkalmazzák.
A gazdák elsősorban a juhpestis- és juhhimlőgócok kezelését, valamint az állatok leölésével járó járványügyi intézkedéseket kifogásolják, illetve a kiskérődzők pestise miatt elrendelt juh- és kecskeexport-tilalom ellen is tiltakoznak kedden.
Több légi célpontot észlelt a hadsereg radarrendszere kedd hajnalban Ukrajna területén, a román határ közelében – közölte a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!