Pályáztak a Nép Háza rendbe tételéért. Jól haladnak, de még lehetnek buktatók a szerződés aláírásáig
Fotó: Barabás Ákos
Több mint kétmillió lejes támogatásból újíttatná fel a Szombatfalván található Nép Házát a székelyudvarhelyi városvezetés, ahol a későbbiekben időseknek szóló nappali foglalkozásokat szerveznének – hangzott el a keddi soron kívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésen.
2018. augusztus 28., 20:192018. augusztus 28., 20:19
2018. augusztus 28., 20:202018. augusztus 28., 20:20
A projekt célja, hogy közösségben lehessenek napközben az idősek, és különböző foglalkozásokon vehessenek részt – magyarázta lapunknak Orbán Árpád alpolgármester, hozzátéve, hogy az étkeztetést is meg szeretnék oldani. „Nem egy idősotthonról beszélünk, csupán nappali foglalkozásokról van szó. Ez azért is jó, mert
így kevesebb trauma érné őket, mintha teljesen el kellene szakadniuk a szeretteiktől” – fogalmazott a tisztségviselő. Megjegyezte, hasonló elképzeléseik vannak egy, az unitárius egyház birtokában lévő ingatlannal kapcsolatban is, amely a Kossuth Lajos utcában található.
A városháza már korábban leadott egy európai uniós pályázatot, amit megnyerve megvalósíthatóvá válna az említett épület korszerűsítése – kedden a munkálatok költségvetésével kapcsolatos határozattervezetet fogadtak el az önkormányzati képviselők.
Orbán Árpádtól megtudtuk, hogy jelenleg a mintegy 2,1 millió lejes támogatásról szóló szerződés előkészítése van folyamatban, s noha eddig jól haladtak a dolgok, még most sem lehet biztosan kijelenteni, hogy a város megkapja az összeget. Arra is kitért, hogy az önkormányzat valamivel több mint 90 ezer lejjel kell hozzájáruljon a projekt megvalósításához. A városatyák helyeslően szavaztak a projektre.
Lesodródott az úttestről egy autó a Maros megyei Nyárádkarácson községhez tartozó Folyfalván kedden este. Az autóban utazó személy súlyosan sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Kidőlt fa miatt lezárták a 12C jelű országutat Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó között kedden este. Áramszünet is van a térségben a vihar okozta károk miatt.
Megtalálták annak a medvének a bocsát, amelynek az anyja a napokban egy motorost ölt meg a Transzfogarason. A tragédiát követően a nagyvadat kilőtték, a bocs pedig anya nélkül maradt.
Lezárták az utat a Bucsin-tető térségében egy kidőlt fa miatt kedden este. A hatóságok este kilenckor még dolgoztak az útszaszakasz felszabadításán.
Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás a keddi nap folyamán – derül ki a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) összesítéséből.
Felhőszakadás, erős szél, jégeső várható Maros megyében kedden délután. A meteorológiai szolgálat narancs színű (másodfokú) riasztása kedden 22 óráig marad érvényben.
Közel tízezer pedagógus mérette meg magát július 8-án a véglegesítő vizsga írásbeli részén. A siker itt kulcsfontosságú: e nélkül nem lehet hosszú távon a tanári pályán maradni. Székelyföldön a legtöbben óvónői és tanítói vizsgára iratkoztak.
Három új alkotmánybíró kezdi el kilenc évre szóló megbízatását ezen a héten – írja az Agerpres hírügynökség.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
szóljon hozzá!