Napközi otthon épül Kápolnásfaluban

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Kétszintes, öt csoport befogadására alkalmas napközi építésébe fogott Kápolnásfalu Polgármesteri Hivatala, melynek vezetősége azt szeretné, ha 2019 őszén már az új épületben kezdhetnék meg a tanulást a kicsik. A cél, hogy ne kelljen más településeken lévő intézményekbe vinni a helyi gyerekeket.

Fülöp-Székely Botond

2018. április 25., 17:432018. április 25., 17:43

Közel kétmillió lejt költhet napköziépítésre a kápolnási önkormányzat egy sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően – tájékoztatta lapunkat Benedek László polgármester. Mint mondta, a 433 négyzetméter alapterületű, kétszintes létesítményben öt csoport kap majd helyet, lesznek irodák, raktár- és mellékhelyiségek, elkülönítő a beteg gyerekek számára, tanári szoba, valamint kazánház is. A pályázati pénzből

a berendezést is meg tudják vásárolni, valamint egy játszótér kialakítására és tereprendezésre is futja.

A közbeszerzési eljáráson legjobb ajánlatot tevő cég már el is kezdte a munkálatokat, egy hét alatt elkészült az épület betonalapja. Az építkezést jövő nyárig kell befejezniük.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Benedek László rámutatott, jelenleg négycsoportos óvoda működik a településen, ám több gyereket a közeli szentegyházi napközikbe kellett íratniuk a szülőknek, mivel fontos volt, hogy délutánig felügyeljék a kicsiket, amíg ők dolgoznak. Az új létesítménnyel megoldódik ez a probléma.

Az étkeztetést is meg tudják oldani helyben, de konyha nem lesz az épületben, így beszállítók hozzák majd a kész ételeket. A szolgáltatásért kell majd egy kisebb összeget fizetniük a szülőknek, de a hivatal már keresi a megoldást arra, hogy támogathassák a hátrányos helyzetű családokat.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Nagyon hasznosnak tarja a beruházást József Mónika, aki éppen kisgyerekére vigyázott a helyi játszótéren. Mint mondta, hamarosan nekik is aktuálissá válik a napközibe járás, és jó volna, ha ezt Kápolnáson tudnák megoldani, azért is, mert ha később a faluban íratják iskolába gyereküket, akkor ott már lesznek barátai, nem kell egy teljesen új társaságba beilleszkednie.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Ígéretet kapott a Sanitas a megszorítások korrigálására

Megtörténhet, hogy mégsem tereli jogi útra a bérpótlékcsökkentések ügyét a Sanitas szakszervezet, ugyanis az egészségügyi minisztérium képviselőivel folytatott megbeszélésen ígéretet kaptak arra, hogy a szaktárca orvosolni fogja a helyzetet.

Ígéretet kapott a Sanitas a megszorítások korrigálására
2025. augusztus 21., csütörtök

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak

A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. augusztus 21., csütörtök

A gazdasági miniszter szerint törvénytelenül ragaszkodnak a székükhöz a Salrom vezetői

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

A gazdasági miniszter szerint törvénytelenül ragaszkodnak a székükhöz a Salrom vezetői
2025. augusztus 21., csütörtök

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium

A román légierő „az elrettentés és a védelem egyik erőssége az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán” – állítja a védelmi minisztérium.

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium
2025. augusztus 21., csütörtök

Szállodavásárlással próbálta álcázni a csúszópénzt a polgármester a DNA szerint

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert, akit ötrendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak.

Szállodavásárlással próbálta álcázni a csúszópénzt a polgármester a DNA szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál

Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál
2025. augusztus 21., csütörtök

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő
2025. augusztus 21., csütörtök

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen

Pénzt kap a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes, akárcsak a megyei kórház – határozták el a Maros megyei önkormányzati képviselők csütörtökön. Jó híreket kaptak a nyárádszeredaiak és a balavásáriak.

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen
2025. augusztus 21., csütörtök

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok

Hét ló akadályozta a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcai autós forgalmat csütörtökön délben. A Sugásfürdőre vezető útszakaszon gyakran találkoznak a városiak szabadon kószáló állatokkal.

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok