Hirdetés
Hirdetés

Napközi és nappali foglalkoztató épül Nagytusnádon

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A „szeretet bástyájának” alapkövét helyezték el Nagytusnádon, ahol a plébánia udvarán egy nappali foglalkoztató építéséhez fogtak hozzá a magyar kormány finanszírozásából. Az eseményt Assisi Szent Ferenc ünnepének alkalmából, a helyi templombúcsú részeként tartották meg pénteken délután.

Barabás Hajnal

2019. október 04., 20:382019. október 04., 20:38

2019. október 04., 20:392019. október 04., 20:39

 „A nagytusnádi egyházközség búcsúnapján egy alapkövet szentelünk meg, amely alapkő fölé a szeretet bástyáját építjük a magyar kormány támogatásával” – fogalmazott ünnepi felszólalásában Pál Vilmos Barna, alcsíki-kászoni főesperes, majd áldást mondott az építkezésre. A nagytusnádi plébánia udvarán ugyanis egy nappali foglalkoztató építéséhez fogtak hozzá.

Hirdetés

Mint a főesperes elmondta, az épületet, amely arra hivatott, hogy hirdesse a templom és az iskola, a nevelés és az imádság szoros összefűződését, Casciai Szent Rita védnöksége alá helyezik. Mile Balázs konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselője pedig arról beszélt, hogy

a magyar kormány egész Kárpát-medencét átölelő óvodaépítési programjának a célja a nemzet jövőjének zálogát jelentő következő generációk szolgálata.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Felszólalását követően Csont Ede, a nagytusnádi egyházközség plébánosa vette át a szót, aki felolvasta a nappali foglalkoztató építésére vonatkozó dokumentumot, majd az iratot egy 50 banis, egy 100 forintos, egy ötcentes, valamint egy 200 forintos érme kíséretében az időkapszulába helyezte, amelyet a résztvevők jelenlétében az épület alapkövébe engedtek le.

„A napközi foglalkoztatónak a fő rendeltetése azon gyermekeknek a felkarolása, akik valamilyen szempontból tanulási nehézségekkel küszködnek. A délutáni foglalkoztatás egyrészt a házi feladatok megoldásában nyújt segítséget, másrészt meghosszabbítja az óvoda, alig három órás programját lehetőséget teremtve a felzárkózásra, ugyanakkor lehetőséget teremt a szülőknek arra is, hogy biztonságban tudhassák a gyermekeiket a megfelelő nevelőkre bízva, hogy ezáltal munkát vállalhassanak teljes munkaidőben” – mondta plébános.

Hozzáfogtak a nagytusnádi napközi felépítéséhez. Időkapszula került az alapkövébe •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Hozzáfogtak a nagytusnádi napközi felépítéséhez. Időkapszula került az alapkövébe

Fotó: Pinti Attila

Tőle tudjuk, hogy a létesítmény alapfelülete 210 négyzetméter lesz, a földszinten kapna helyet egy foglalkoztató terem, az ebédlő, és egy konyha, a felső szinten további foglalkoztató termeket alakítanának ki, valamint alvási lehetőséget is biztosítanának az emeleten. Az építkezés első ütemére 30 millió forintot kaptak a magyar állam részéről, azonban a teljes kivitelezés értékét 80 millió forintos összegre becsülik. A fennmaradó részre is a támogatásukról biztosította őket a magyar kormány.

Az épület alapját és a falazást, a „pirosba való felhúzását” jövő tavaszra kell befejezzék.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Ezután következne a második ütem, belső munkákkal, berendezések felszerelésével. Amint a napközi foglalkoztató elkészül, a tervek szerint a plébánia működteti majd. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Ittasan ültek volán mögé, egyiküknek jogosítványa sem volt

Alkoholfogyasztással összefüggő közúti balesetekhez riasztották a rendőröket az elmúlt napokban. Csíkszenttamáson egy jogosítvány nélküli, ittas sofőr frontálisan ütközött, Maroshévízen pedig egy autó hídfőnek csapódott, a balesetben egy utas megsérült.

Ittasan ültek volán mögé, egyiküknek jogosítványa sem volt
Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Kulcsfontosságú ülésre készül a PSD, napirenden a kormányból való kilépés

Hétfőn ül össze a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége, hogy döntsön a kormányból való esetleges kilépésről szóló belső konzultáció menetrendjéről.

Kulcsfontosságú ülésre készül a PSD, napirenden a kormányból való kilépés
2026. március 22., vasárnap

Maros megyében nem volt mindenhol csendes az éjszaka

Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.

Maros megyében nem volt mindenhol csendes az éjszaka
2026. március 21., szombat

Mintegy 20 hektáron ég a száraz növényzet Galócáson

Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.

Mintegy 20 hektáron ég a száraz növényzet Galócáson
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje

A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje
2026. március 21., szombat

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán

Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán
2026. március 21., szombat

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében

A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek

Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek
2026. március 21., szombat

Már minden kúton 9 lej fölött van az üzemanyag ára

Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.

Már minden kúton 9 lej fölött van az üzemanyag ára
2026. március 20., péntek

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter

Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter
Hirdetés