
Napkollektorok helyett napelemekre lehet majd pályázni idén
Fotó: Pál Árpád
Egy év kihagyás után idén újraindul a Zöld Ház program. Az előző évektől eltérően ezúttal áramot előállító, napenergiát hasznosító rendszerek állami finanszírozásáért pályázhat a lakosság. Hargita megyében lankadatlan az érdeklődés a projekt iránt.
2018. augusztus 25., 09:002018. augusztus 25., 09:00
Megújítja az állam a korábbi években nagy sikernek örvendett Zöld Ház programot, és
A program egy év kihagyás után indul újra idén, a részletekről Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter beszélt a minap. Elmondta, október 15-e környékén indul az idei Zöld Ház program, amelyben országszerte mintegy 26 ezer háztartást tudnak támogatni elektromos energiát termelő fotovoltaikus rendszerek, azaz napelemek megvásárlásában.
Az Országos Környezetvédelmi Alap költségvetésébe belefoglalták a Zöld Ház program finanszírozásához szükséges 100 millió eurót, melyből
– nyilatkozta a környezetvédelmi tárca vezetője. Ugyanakkor arról is bejelentést tett, hogy 26 ezer új energiatermelővel bővülhet az ország elektromosenergia-hálózata, ugyanis a parlament már elfogadta az energiatörvény módosítási javaslatát, amely lehetővé teszi, hogy a napelem-tulajdonosok a fel nem használt áramot feltöltsék az országos hálózatba.
– mondta Domokos László József. A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője lapunknak kifejtette, sokan érdeklődnek a program iránt Hargita megyében, nekik azt javasolják, hogy figyeljék az Országos Környezetvédelmi Alap honlapját és a sajtót a friss hírekért.
A program múlt évben nem indult el, azt megelőzően, a Zöld Ház 2016-os meghirdetésekor viszonylag kevés, mintegy 230 kedvezően elbírált pályázat finanszírozására volt elegendő a Hargita megye számára elkülönített pénzkeret. Mostanáig a pályázók nagyjából háromnegyede kapta meg a támogatást, miután a napkollektorok megvásárlását és beüzemelését igazoló költségszámlákat tartalmazó elszámolási dossziékat benyújtották az ügynökséghez – tudtuk meg Domokos László Józseftől.
Hálózati áram helyett napelem
Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter arról is bejelentést tett, hogy a centenáriumi év jegyében kilencezer olyan romániai háztartás számára is napelemeket biztosítanak, amelyekben a jelenlegi adatok szerint nincs áramellátás. A programot, amelyben teljes egészében fedezik majd a háztartások napelemmel való felszerelésének költségeit, az energiaügyi minisztériummal közösen bonyolítja le a környezetvédelmi tárca.
A vízimentők egymás után találták meg azt a két fiatalt, akik Olimp üdülőhelynél tűntek el a tengerben vasárnap. Mindkettejüket megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni az életüket.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
szóljon hozzá!