
Istenhez, eleink szelleméhez és egymáshoz közel ünnepelni hívnak a nagyajtai unitáriusok
Fotó: Jurta Egyesület
A Jurta Egyesület augusztus 26-27. között második alkalommal szervezi meg az erdővidéki Nagyajtán a Várfesztivált, ezzel is örökös célját szolgálva, hogy a fiatalok és gyerekek mindennapjaiba, világi és szakrális értékeink köré közösségi életformát teremtsen.
2023. augusztus 23., 19:422023. augusztus 23., 19:42
A 15. században épült unitárius vártemplom udvarán megrendezendő fesztivál színes programkínálata ötvözi a zenei, képzőművészeti, népművészeti produkciókat, tevékenységeket. Célcsoportja széles, magába foglalja a gyerekeket és a felnőtteket is.
A párhuzamosan zajló programpontok között megtalálhatók a zenei együttesek előadásai a várszínpadon, néptáncelőadások, kézműves tevékenységek, kézműves vásár, és természetesen
A szombat délelőtti megnyitót követően a nemrég lezajlott IV. Citera műhelymunka gálaműsorát hallgathatják meg a résztvevők, ezt követően
A sétát orgonakoncert zárja Román Ábel előadásában. Délután a gyerekek számára hangszersimogatóra lesz lehetőség, majd Rácz-Berecz Tímea nagyajtai születésű pszichoterapeuta tart előadást az íjászatról. Ezt követően kerekasztalhoz ül Bihari Csilla Rozália nagyajtai költő, Molnos András Csaba színész és Nagy Adél kántor-tanító, hagyományőrző kézműves oktató, akik az érdeklődőknek életútjukról mesélnek.
Este a Lelkes zenekar perdíti táncra a résztvevőket, majd a Last Minute zenekar csap a húrok közé.
Fotó: Jurta Egyesület
Vasárnap 11 órától ünnepi istentiszteletet tartanak, ahol az alsónémedi testvérküldöttség részéről Heusser Sarolt hárfán, Borbás István pedig pánsípon működik közre. Délben a várszínpadon a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola nagyajtai és vargyasi néptánccsoportja, a Gazdag Miklós Polgári Daloskör, valamint az Alsónémediből érkezett testvérküldöttség előadásaira kerül sor, majd a nagyajtai óvodások Kőketánc című népi gyermekjáték-összeállításukkal lépnek színpadra.
Délután ismételten szervezett vezetésre kerül sor a vártemplomban, majd annak bástyájában Csortán Hajnal felnőtteknek mond mesét. A délután attrakciója a Classical Singers együttes operettelőadása, amit György Botond humorista produkciója követ.
A fesztiválra a belépés ingyenes. A rendezvény partnerei a Nagyajtai Unitárius Egyházközség, valamint Nagyajta Község Polgármesteri Hivatala.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.
A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.
Az Amerikai Egyesült Államok egy C-130 Hercules repülőgépet adományozott a román hadseregnek, az ünnepélyes átadóra szerdán került sor a 90-es otopeni-i légibázison.
Drónt észlelt a hadsereg radarrendszere szerda délelőtt az ukrán-román folyami határ közelében, a légi célpont rövid időre behatolt Románia légterébe Sulina keleti részének környékén – közölte a védelmi minisztérium.
Kültéri játszóteret avattak szerdán a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház udvarán. A létesítmény az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete által februárban szervezett jótékonysági bál bevételéből, valamint a támogatók összefogásának köszönhetően valósult meg.
Elfogtak két budapesti dílert, aki Hollandiából hozott Magyarországra több kilogrammnyi drogot vonaton – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán a police.hu oldalon.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedd este bejelentette, hogy a párt szerdán dönt az országos politikai tanácsának ülésén, hogy a PSD belép-e Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányába.
szóljon hozzá!