
Jelentős károkat okozott Magyarhermányban is a lezúduló esővíz
Fotó: Kovászna Megye Prefektusi Hivatala
Kovászna megyében a prefektúra kimutatása szerint az árvíz 12 településen okozott kárt az elmúlt időszakban. A lezúduló vízmennyiség 19 gazdaságot, 790 hektár szántót, 1000 hektár legelőt öntött el, az áradás következtében megrongálódott egy híd, hét palló, 1,4 kilométer megyei út, 6,4 kilométer községi út, hét kilométer utca és nyolc vízügyi építmény.
2021. június 29., 16:512021. június 29., 16:51
A károk felmérése még folyamatban van, de a nagyságrendet mutatja, hogy csak a nyolc vízvédelmi építmény rendbetételét 5,4 millió lejre becsülik – számolt be keddi sajtótájékoztatóján Ráduly István, Kovászna megye prefektusa. Hozzátette, június 18-a és 20-a között több településen előfordult, hogy
Fotó: Kovászna Megye Prefektusi Hivatala
Zágonban például, 2005 és 2020 között júniusban átlagosan 91 liter csapadék hullt, most két nap alatt 58 liter, Kovásznán 135 liter a sokévi havi átlag, most 64 liter hullt két nap alatt, Lemhényben 114 liter a 47 literhez az arány.
Fotó: Kovászna Megye Prefektusi Hivatala
Nem csak a mennyiség számít, hanem az is, hogy mennyi idő alatt hull le egy bizonyos mennyiségű csapadék, hisz Nagybaconban „csak” 37 liter hullt 13-a és 23-a között, ez „belefér” a 107 literes havi átlagba, de ebből 20-án félóra alatt annyi, hogy tönkretette a műemléktemplomot – fejtette ki a prefektus.
Fotó: Kovászna Megye Prefektusi Hivatala
Ráduly István ismételten köszönetet mondott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség és vízügyi igazgatóság szakembereinek, amiért éjjel nappal dolgoztak, hogy mérsékeljék a Feketeügyön és a Tatrangon, illetve a Kovászna és a Barót patakán levonuló árhullámok hatásait.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
szóljon hozzá!