
Fotó: Nacsa Lőrinc/Facebook
Megjelent a Erősödő Kárpát-medence program 2026-ra szóló felhívása, amelyre november 13-tól lehet jelentkezni – jelentette be a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden Budapesten.
2025. november 11., 12:382025. november 11., 12:38
2025. november 11., 15:052025. november 11., 15:05
Nacsa Lőrinc ismertette: a program keretösszege másfél milliárd forint lesz, ötszázezer forinttól 2 millió forintra lehet kérelmet benyújtani december 4-ig, kizárólag elektronikus úton.
A pályázati felhívás elérhető a bgazrt.hu oldalon és a kulhonimagyarok.hu oldalon, a megvalósítási időszak a következő naptári év – közölte az MTI beszámolója szerint.
A most megjelenő pályázati kiírás a magyarság összetartozása és szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek megvalósítását szeretné ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával – fejtette ki az államtitkár.
Pályázatot nyújthat be a kiírás megjelenésétől számított, legalább két évvel korábban bejegyzett szlovákiai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai, valamint – a Kárpátalja megyén kívül működő diaszpóraszervezetek kivételével – ukrajnai székhelyű civil szervezet, nonprofit gazdasági társaság, egyéb nonprofit szervezet, egyházi jogi személy, továbbá határon túli egyház, belső egyházi jogi személy és annak hitéleti, nevelési-oktatási, gyermekjóléti, kulturális vagy szociális tevékenységet ellátó intézménye.
Nacsa Lőrinc beszélt arról is: a nemzetpolitikai államtitkárság 2011 óta hirdet nyílt pályázatokat a külhoni magyar közösségek támogatására.
Kitért arra is, hogy az elmúlt 15 évben tízszeresére nőtt a nemzetpolitikai célú összkormányzati források éves összege;
Nyílt pályázataik keretében összesen 32 ezer tevékenység megvalósulását támogatták, ebből 30 ezret a Kárpát-medencében.
Fotó: Nacsa Lőrinc/Facebook
Jelezte: az idén csaknem kétezer nyertes pályázó kapott támogatást a program keretében. Példaként említette a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központot a 31. Batyu Népzenei-Néptánc Tábor megszervezésével, a csúzai Jókai Mór Kultúregyesületet az adventi programsorozat megvalósításával, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetét közösségépítő programok, jótékonysági félmaraton szervezésével, az érsekkétyi Közösen Kétyért egyesületet Duray Miklósra emlékező rendezvényének megszervezésével, továbbá a székelyudvarhelyi Székely Termékek Fesztiválja megszervezésének támogatását.
Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott: válság van és a háború lefojtja az európai gazdaságot, de ilyenkor is el kell mondani, hogy
A magyar kormány a háború kezdete óta töretlenül kiáll a tűzszünet és a béketárgyalások mellett, csak a béke az, ami megoldást jelenthet a kárpátaljai magyarság számára. Ezért küzdenek és szólalnak fel minden nemzetközi fórumon – húzta alá.
– hangoztatta, majd megerősítette: a kárpátaljai magyarság támogatása területén semmilyen kompromisszumot nem ismernek.
Hétvégén is folytatódik az üzemanyagok drágulása: szombaton minden nagy hálózat emelte az árakat, így kedd óta mintegy 65 banival emelkedett mind a benzin, mind a gázolaj ára a romániai töltőállomásokon.
Az időjárás ugyan még nem kedvez a piknikhez, a fészerből előbb-utóbb csak előkerül a grillrács vagy a tárcsalap. Csakhogy még mielőtt flekken- vagy miccssütésre adnánk a fejünket, készíthetünk szmókert házilag. Azt is megindokoljuk, miért érdemes.
Sepsiszentgyörgy védőszentjét ünnepli április 24-én. Sárkányölő Szent György alakját hivatott jelképezni a város központjában emelkedő, cseppet sem klasszikus „Süsü-szobor” is, amely huszonöt év elteltével is frappáns vicceknek ad ihletet.
Az üzemanyagválság tekintetében aggasztó kilátások várhatók középtávon Romániában – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
Nicușor Dan államelnök pénteken kijelentette, hogy nem fogja elfogadni a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által támogatott kisebbségi kormány megalakítását.
Az oktatási minisztérium a jövő héten megszervezi a próba-képességvizsgát a nyolcadikosok számára azokban az iskolákban, amelyek márciusban nem vettek részt az országos próbafelmérőn.
Nicușor Dan államelnök pénteken kijelentette, hogy még a nap folyamán aláírja a PSD-s miniszterek felmentéséről, illetve az ideiglenes miniszterek kinevezéséről szóló rendeleteket, ha minden rendben van.
Rendszeresen visszajár egy kifejlett medve a marosvásárhelyi Somostetőre, az állatkert közelében. A biztonság érdekében csapdát helyeztek el azon a területen, ahol az állatot a leggyakrabban látták.
Nem tiltja be teljesen a játéktermek működését a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, de a város egy eldugott ipari övezetébe száműzi őket. Erről a pénteki rendkívüli tanácsülésen született döntés.
szóljon hozzá!