Műtétre készül Sánta Emese

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Eredményes lakossági összefogásnak köszönhetően immár a műtétre készül a csíkszentimrei Sánta Emese, aki a hétvégén édesanyjával Budapestre utazik. A tervek szerint az Országos Gerincgyógyászati Központban hamarosan sor kerül az orvosi beavatkozásra.

D. Balázs Ildikó

2010. június 30., 18:102010. június 30., 18:10

2010. június 30., 18:192010. június 30., 18:19

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Izgatottan kereste meg a Csíki Hírlap szerkesztőségét Sánta Emese édesanyja, hogy elmondja, összegyűlt a műtéthez szükséges pénz, hamarosan megműtik lányát.

„Emese boldog és reménykedik, hogy minden jól alakul. Éppen a tegnap jegyezte meg, hogy még fel sem fogja, mi is vár rá. Szombaton indulunk Budapestre, hétfőn pedig fel kell keresnünk az Országos Gerincgyógyászati Központot, ahol hozzálátnak a műtétet megelőző kivizsgálásokhoz” – újságolta boldogan Sánta Viola.

Társaságában volt Somogyi Adrienne, a Csíkszeredában szolgálatot teljesítő Balogh György konzul neje, akitől – mint kiderült – az elmúlt időszakban rengeteg segítséget kaptak. Miután értesültek Emese helyzetéről, és eldöntötték megpróbálnak segíteni, Adrienne úgymond fűt-fát megmozgatott, hogy minél nagyobb összeg összegyűljön a műtéthez. „A pénz ugyan összejött a műtétre, de a beavatkozást követően még több hetet kell Emesének a kórházban töltenie, hiszen következnek az utókezelések. Van hová tenni minden kis összeget” – jegyezte meg Adrienne, aki vállalta, hogy Budapesten is Emese és édesanyja mellett lesz.

A tizenhat éves csíkszentimrei Sánta Emesére komoly műtét vár, súlyos hátgerincferdülésén kell segítsenek, illetve a gerincvelőben elváltozást észleltek, remélhetőleg a műtét alatt ezt is orvosolják.

A Csíki Hírlap olvasói korábban ezerötszáz lejjel segítették Emesét, az elmúlt napokban is érkeztek a támogatások, elutazás előtt ezerszáz lejt adtunk át az édesanyának. A Sánta család hálásan köszöni az együttérzést, a támogatást, tudatában van annak, hogy közösségi összefogással fordulhat jobbra gyermekük sorsa.

„Indulás előtt megmérjük az ajtófélfánál, hogy Emese milyen magas, mikor hazajövünk a műtétről biztos lesz eltérés” – jegyezte meg mosolyogva, csillogó szemekkel az édesanya.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban

Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban
2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban
2025. augusztus 18., hétfő

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában

A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában
2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen
2025. augusztus 17., vasárnap

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot

Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot
2025. augusztus 15., péntek

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel

Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel
2025. augusztus 14., csütörtök

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon

A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon