A csomafalvi polgármesteri hivatal szomszédságában épülő, a községbe látogató turisták eligazítására irányuló iroda a tervek szerint január végére készül el. Már toborozzák viszont az ott dolgozó munkatársakat, hisz addig is rengeteg feladat vár rájuk.
2011. november 16., 18:012011. november 16., 18:01
2011. november 16., 19:032011. november 16., 19:03
A négyszintes, faépület elkészítésére három hónapot kapott a kivitelező cég, ami januárban ér a végéhez. „Az iroda felépítése előtt már szeretnének két embert alkalmazni, mivel az iroda működésének elindítása előtt több feladat vár rájuk” – tudtuk meg Köllő Orsolyától, a polgármesteri hivatal fejlesztési osztályának munkatársától.
A versenyvizsgára hétfőn kerül sor, a jelentkezők közül előnyben részesülnek azok, akik felsőfokú turisztikai végzettséggel rendelkeznek, valamint helyben vagy a környéken laknak. „Alkalmazás után olyan feladatokat kell majd ellátniuk, mint minimum egyhetes programcsomag kidolgozása az ide látogatók számára, turisztikai expókon való részvétel Csomafalva képviseletében, és nem utolsósorban külföldi turisztikai irodákkal való kapcsolat felvétel, ami elősegítené a turisták ide vonzását” – magyarázta a polgármesteri hivatal munkatársa. Ezenkívül a turisztikai szakemberek feladata lesz az is, hogy összefogják az összes úgynevezett turisztikai objektumot Csomafalván, élettel, rendezvényekkel töltsék fel a borvízfürdőnél levő rendezvénycsűrt. A pályázat során nyert promóciós anyagok, az iroda internetes oldalának tartalmi feltöltése is az iroda munkatársaira vár.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!