
Fotó: Gergely Imre
A szeretetről, a családról, a múltba tekintésről szóltak az idei faluünnep programjai Gyergyóújfaluban. A szervezők olyan személyiségek munkásságát helyezték középpontba, akiknek tevékenysége hozzásegítette a települést a fellendüléshez.
2017. július 02., 19:542017. július 02., 19:54
Az utóbbi évek programjaihoz mérten idén kissé szűkösebbre szabott kínálattal szervezte meg a falunapokat Gyergyóújfalu önkormányzata. Számítottak arra, hogy idén is pályázati forrásokat használhatnak fel az eseménysor megszervezésére, de négy pályázatuk közül egyik sem volt nyerő.
– mondta el a Gyergyói Hírlapnak Egyed József, Újfalu polgármestere. Ettől eltekintve sikerült tartalmas időtöltést kínálni a sport, a kultúra iránt érdeklődőknek, választékosak voltak a szórakoztató programok, és voltak lelki feltöltődést nyújtó mozzanatai is a rendezvénynek.
A háromnapos program egyik fő eseménye volt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes előadása, amelyre szombaton délután, a szabadtéri események helyszínén, a labdarúgópályán került sor.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójaként, közel 6000 gyermek „apjaként” osztotta meg gondolatait.
Fotó: Gergely Imre
– hangoztatta.
Vajon nekünk ez sikerül? – intézte a hallgatósághoz a kérdést Csaba testvér. Mintegy válaszként mesélte el saját tapasztalatát néhány neveltjével. „Páran nagy figurák voltak, állandóan csinálták a fesztivált az iskolában. A tanárokkal közösen minden pedagógiai eszközt kipróbáltunk, de semmi nem vált be. Akkor azt mondtam a kollégáimnak: annyit mostuk ezeknek a gyerekeknek a fejét, most mossuk meg a lábukat is. Jézus megpróbálta, neki bejött, hátha nekünk is sikerül. Nagycsütörtökön ki is ültettük ezeket a gyerekeket a templomba az első padba (…) Jött az igazgató egy lavórral, hoztam én is a kancsót, és szépen minden gyerek elé letérdeltünk, megmostuk a lábukat, utána lehajoltam, s megcsókoltam a lábukat. A templomban hatalmas csend lett, és bennem is. Elmondani egyszerűnek tűnik, de nem volt könnyű annak megcsókolni a lábát, aki annyi borsot tört az orrom alá. (…) Nem lettek egyből szentek, de örömmel mondhatom el, hogy ezekből a gyerekekből négyen később munkatársaim lettek. (…) A bajt mindig mi csináljuk saját magunknak, mi okozzuk legtöbbször egymásnak. Azt hiszem, hogy ha tudnánk Jézus útján járni, szépen, szelíden tudnánk egymással beszélni, a gyermekeinket az ölünkbe tudnánk ültetni, jó szóval, szeretettel nevelni, akkor jobb világ lenne” – hangzott az intelem.
Fotó: Gergely Imre
A szeretet, a család tematikája mellett a múltba tekintés is része volt a falunapi programoknak. Ez a tematika egy olyan korszakot helyezett középpontba, amelyet nem szívesen idéznek fel az emberek.
– mondta Egyed József. Mint ismertette, a pénteki minifoci-bajnokságon a néhai Kelemen Csabára emlékeztek, aki a kommunista érában Gyergyóújfalu aranycsapatában játszott. Néhány évvel ezelőtt még Újfaluban ő tartotta fenn a sportéletet. A pénteki torna több mint 15 résztvevő csapattal zajlott, közöttük volt Kelemen Csaba egykori csapata. „Az eseményen köszönetet mondtunk azoknak az embereknek, akik az átkosban is dolgoztak a közösségért” – mondta a polgármester.
Vasárnap a művelődési otthonban mutatták be a csíkszeredai Rákosi Zoltán Életeim című könyvét. Az esemény keretében az újfalvi bánya fénykorára is visszatekintettek a résztvevők.
A falunapi programokat Sarlós Boldogasszony ünnepe köré szervezik minden évben; a templombúcsú volt idén is a leghangsúlyosabb esemény. A búcsús szentmise ünnepi szónoka az igaz hitről fejtette ki gondolatait.
Fotó: Gergely Imre
– fogalmazott Adorján Imre atyhai plébános. Kifejtette továbbá, nem az az igaz hitű ember, aki vasárnaponként buzgón imádkozik a templomban, hanem az, aki mindennapjait is a hit szerint éli. Kiemelte továbbá a gyermek, az édesanya, a család szerepét, felhívta a figyelmet a rokonok, családtagok, szomszédok egymásra figyelésének fontosságára.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében.
Anyagi kárral járó közúti baleset történt hétfő délután a 13A jelzésű országúton Szentegyháza és Csíkszereda között.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását – közölte hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
Bekísérték kihallgatásra Călin Georgescu volt államfőjelöltet a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bukaresti székhelyére.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásának visszaadását sürgeti, hogy ezt követően vagy írjanak ki előrehozott választásokat, vagy Nicușor Dan államfő nevezzen meg egy másik miniszterelnök-jelöltet.
szóljon hozzá!