Fotó: Dimény-Haszmann Árpád
Műemlékvédelmi vándortárlat nyílik vasárnap délután a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban. Az „Ideje az építésnek” – Megújuló műemlékek a Kárpát-medencében című kiállítás a Teleki László Alapítvány műemlékmentő tevékenységébe nyújt betekintést a Rómer Flóris Terv eredményeinek bemutatásán keresztül.
2023. március 31., 20:362023. március 31., 20:36
Az Ötvenéves a Haszmann Pál Múzeum ünnepi eseménysorozat részeként mutatják be a műemlékvédelmi vándortárlatot, amelynek méltó helyszíne a késő reneszánszkori alapokra épült, az 1800-as évekbeli földrengések után átalakított, neoklasszicista stílusjegyeket viselő kúria, a múzeum főépülete.
Az eseményt a házigazda intézmény részéről Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus nyitja meg, a tárlatot Császár Attila, Csíkrákos polgármestere mutatja be. Az ünnepi hangulat megteremtésében közreműködnek a csernátoni furulyások, Szóró Dorina és Gergely Tamás vezetésével.
– mondta el elöljáróban a vasárnap nyíló kiállításról a házigazda, Dimény-Haszmann Orsolya, külön felhívva a figyelmet, hogy
Vagyis hogy nem teljes egészében újítanak fel egy-egy műemlék épületet, hanem beavatkozást végeznek ott, ahol a legsürgetőbb az állapotmegőrzés.
A bemutatótablókon a megújult épületek – ezek többsége középkori eredetű egyházi épület – története olvasható, míg másokon azok a munkálatok látszanak, amelyek elvégzése a műemlékvédelmi szempontok szerint leggyakrabban szükségessé vált.
Fotó: Dimény-Haszmann Árpád
A 127 település közül, amelyeken munkálatok zajlottak, jelen kiállítás keretei között négy erdélyi, három kárpátaljai és egy felvidéki településről kapnak tájékoztatást a látogatók. A pannók gazdag képanyagot, számos információt tartalmaznak – román fordításban is –,
A kiállításon a látogatók kipróbálhatnak néhány speciális műemlékvédelmi munkafolyamatot, virtuálisan felépíthetnek leomlott toronysisakokat, színes mennyezetkazettákat rakhatnak vagy színezhetnek ki az eredetik alapján, és régészkedhetnek is – mutatott rá a muzeológus.
A kiállítás május 15-ig látogatható, hétfő kivételével naponta 9 és 17 óra között, hétvégén 9 és 14 óra között.
Rekordszámú pályázó adta be jelentkezését a Határtalanul program idei kiadására, amely révén magyarországi diákok utazhatnak a külhoni magyarlakta területekre – jelentette be Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
A Moody's Ratings nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és megőrizte a hozzá rendelt negatív kilátást is.
Menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter. Döntését azzal indokolta, hogy Románia 300 millió eurót veszített a kritikus árvízvédelmi infrastruktúra fejlesztésére szánt uniós forrásokból.
A 2025-ös Duma Duba turné gasztronómiai élményekben is bővelkedik, és a következő megálló ismét különlegesnek ígérkezik.
Szeptember 13-án ünneplik Romániában a tűzoltók napját, ebből az alkalomból szombaton 9 és 15 óra között nyílt napot tart a Maros megyei tűzoltóság is. Minden érdeklődő számára különleges programokkal készülnek.
Egy nappal azután, hogy visszakapta jogosítványát, ismét ittasan ült volán mögé egy 41 éves férfi Maros megyében. A rendőrök őrizetbe vették, és eljárás indult ellene.
Az utóbbi két hét során 15-ször riasztották a Hargita megyei csendőröket a települések közelében felbukkanó medvék miatt.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi projekteket az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök.
A marosvásárhelyi városháza nemzetközi szakértők bevonásával szeretné parkká alakítani a Lovarda és a Liget közötti, kihasználatlan vagy nem kellőképpen hasznosított zöldövezetet. Első körben a városlakókkal egyeztettek pénteken délben.
szóljon hozzá!