MPP: „A jó szakács megeszi a főztjét”

November 24-én, szerdán sajtótájékoztató keretében számolt be a 2010/68-as határozatról és az azzal kapcsolatos tárgyalásról Orbán Balázs, az MPP székelyudvarhelyi önkormányzati testületének frakcióvezetője és Molnár Miklós, a párt sajtóreferense.

Kovács Eszter

2010. november 24., 17:412010. november 24., 17:41

2010. november 24., 18:562010. november 24., 18:56

A találkozón a Magyar Polgári Párt képviselői elmondták: idén szeptember 2-án, kilenc RMDSZ-es szavazattal és egy zöldpárti tartózkodással, a tanács elfogadta az „ominózus határozatot”, melynek következményeként 24 személy kapott elbocsátó papírt, ebből öten alacsonyabb besorolásban maradtak a hivatalnál, 19 embernek viszont távoznia kellett a polgármesteri hivataltól. Molnár Miklós köztisztviselők ellen irányuló, „átszervezésnek álcázott leszámolásnak” minősítette Székelyudvarhely vezetőségének ezen intézkedését. Továbbá megjegyezte, az MPP már szeptemberben jelezte, hogy az elfogadott határozat törvénytelen.

„Hallatlan, hogy egy közigazgatási intézmény közigazgatási osztály nélkül működjön” – fejtették ki az MPP képviselői. „Október 1-jén a szakszervezet postán egy előzetes átiratot küldött a városi tanácsnak, melyben felszólították a testületet, vonja vissza a törvénytelen 2010/68-as határozatot, melynek alapján átszervezték a hivatalt és elbocsátottak embereket. Ezt az okiratot október 5-én iktatták a polgármesteri pivatalban, a tanácsnak azonban elfelejtettek szólni” – jegyezte meg a továbbiakban Molnár.

Október 8-án, a szakszervezet kérésére, a csíkszeredai törvényszék elé került az ügy, melynek első tárgyalásán a polgármesteri hivatal perbe lépését kérelmezte a felhatalmazott ügyvéd. A november 17-ére halasztott tárgyalásról azonban a polgármesteri hivatal újfent nem értesítette a tanácsot. „A városi tanács, illetve a szakszervezet postai címe is a polgármesteri hivatalnál van, sem ők, sem mi soha nem kaptunk egyetlen értesítőt sem az ügyről, ami annál is inkább furcsa, mert időközben két tanácsülés is volt” – fejtette ki Molnár. A per november 18-án zárult, a bíró az ítélethirdetésben elutasította a szakszervezet minőségével kapcsolatos kifogásokat, és felfüggesztette a 2010/68-as határozat alkalmazását.

Következésképpen a polgármesteri hivatal új organigrammája egy felfüggesztett határozat alapján működik. „A tanácsot a törvényszék előtt csak a tanács által kinevezett, jogi végzettségű személy képviselheti, a tanács az egyedüli kompetens szerv ebben a kérdésben, illetve lett volna, ha nem a tanács háta mögött próbálták volna kendőzni ennek az ügynek a részleteit, amelynek meg is itták a levét” – mondta végezetül a polgáriak sajtóreferense.

Az MPP jóslatai szerint a határozat felfüggesztése érvényben fog maradni, aminek várható következménye, hogy az elbocsátott alkalmazottak visszahelyezésüket, esetleg kártérítést fognak kérvényezni. „A jó szakács megeszi a főztjét” – jegyezte meg az ügy margójára tanulságként Molnár Miklós.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
Hirdetés