
Jelenet a Next című produkcióból
Fotó: Bereczky Sándor/András Lóránt Társulat
Változatos évadindító programokkal várja októberben a táncszínház iránt érdeklődőket az András Lóránt Társulat.
2018. október 02., 10:542018. október 02., 10:54
2018. október 02., 19:302018. október 02., 19:30
A felújítást követően, október 2-án, kedden NEXT című előadásával szerepel a Szatmárnémeti Északi Színház által szervezett Tranzit Feszten, majd a produkciót október 6-án, szombaton este 8 órától a társulat marosvásárhelyi székhelyén (Brăila utca 10. szám) is megtekintheti a közönség – számol be közleményben az András Lóránt Társulat.
„Az ember élete során, kortól függetlenül, ideje legnagyobb részét kapcsolatok kialakítására fordítja. Igaz barátokat, szeretetet, szerelmet remél, de sokszor merően más irányt vesznek a dolgok. Viszonyaink fájdalmat, szenvedést, bánatot, az önmagunkról való lemondást is magukban hordozzák.
– mondta a rendező-koreográfus, Dabóczi Dávid.
Előadják: Deák Orsolya, Szabó Franciska, Dabóczi Dávid. Az alkotók az előadást 16 éven felüliek számára ajánlják.
Október 13-án este 8 órától új előadással mutatkozik be a társulat, amelyet maga a társulatvezető, András Lóránt rendez Introspectio címmel.
„Désiré és Melankólia a lélek katonái. Modern amazonok vagy inkább nimfák, akik a Test Házában húzódtak meg a Napi Harmónia zaklatásai elől. Bújdosó idegenek, megunt feleségek, szeretők és kettős életű szentek letagadott lányai, akik nappal a Szép Élet Báljában nyomják az unalmas valzert, éjjel meg a test romjai közt tapogatózva keresik az illatot, az érzést, a boldog megsemmisülés reményét – hiába.”
Előadják: Macaveiu Blanka, Szabó Franciska. Az érdeklődők a premiert követően október 12-én és október 19-én este 7 órától tekinthetik meg az előadást.
Október 4-6. között tartják az ALT Dance Workshopot, egy kortárs tánc műhelymunkával és próbatánccal egybekötött rendezvénysorozatra.
A workshopon Bezsán Noémi és Dabóczi Dávid táncos-koreográfusok oktatnak napi hat órában. A háromnapos esemény záró momentuma egy casting, sikeres válogatás esetén a társulat projektszerződéseket ajánl fel. A próbatánc feltétele a workshopon való részvétel. Jelentkezni egy online űrlap kitöltésével lehet, amely elérhető a társulat Facebook-oldalán. Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 30.
További információk és elérhetőség: andraslorantcompany@gmail.com, illetve jegyeket a 0754-782 216-os telefonszámon lehet foglalni.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!