Az új évadban is műsoron marad a Migránsoook című nagy sikerű produkció. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Megújult honlappal, új logóval, mobilapplikációval és egy minden eddiginél gazdagabb programtervvel várja a nézőket a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a 2018/2019-es évadban. A héten már teljes árban lehet bérletet váltani.
2018. szeptember 04., 12:012018. szeptember 04., 12:01
Mozgalmas hónapok elé néz a színház, hiszen szeptember 17–23. között tartják a dráMA Kortárs Színházi Találkozó 10. kiadását, majd október 13–21. között az Interetnikus Színházi Fesztivált, a 9. IFESZT-et, a romániai kisebbségi társulatok seregszemléjét rendezik meg Székelyudvarhelyen.
Az új évadban több nagyszínpadi bemutatóval is készül a társulat. Az első gyerekeknek szól: októberben, az IFESZT-en tartják Galambos Attila A fűszerbanya átka című, Márkó Eszter által rendezett mesejátékának premierjét. A következő bemutató a Tomcsa-napok alatt lesz:
Decemberben újabb vígjáték debütál: a Georges Feydeau Bolha a fülbe című darabjából ugyancsak Zakariás Zalán által színpadra állított előadásban egy párkapcsolati hajszát követhetnek majd nyomon a nézők. A társulat márciusban mutatja be Thornton Wilder A mi kis városunk című drámáját – a Vladimir Anton rendezte előadás főhősei kisvárosi átlagemberek, akiknek a halállal mint a mindennapok részével is szembe kell nézniük.
Novemberben Pásztor Márk a színház névadójának humoreszkjeiből összeállított egyéni műsorát mutatja be, áprilisban pedig mozgásszínházi előadást láthatnak a nézők, a Terméketlen szépség című produkció rendezője Andreea Gavriliu. Az új évadban is műsoron marad ugyanakkor A főfőnök, a Migránsoook, továbbá a Moravetz Levente Nem lesz reggel, Fred! című drámájából készült, Vladimir Anton rendezte előadás, valamint a Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai című bábelőadás Aracs Eszter rendezésében, és visszatér a Kató Zsolt rendezte Káosz.
Idén az udvarhelyi színház a korábbinál tartalmasabb együttműködésre készül a másik két Hargita megyei társulattal. Egyrészt folytatják a gyerekbérletes előadások cseréjét, ugyanakkor
illetve a székelyudvarhelyi társulat is bemutatja Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson egy-egy produkcióját.
A társulat egyébként több meghívást is kapott az új évadban: augusztus 21-én Szatmárnémetiben, a Partiumi Magyar Napokon mutatták be a Lars von Trier filmje alapján készült A főfőnök című előadást Anger Zsolt rendezésében. Október 6-án Chișinăuban játsszák Matei Vișniec Migránsoook, avagy túlsúlyban a bárkánk című, Zakariás Zalán által rendezett darabját, október 28-án pedig Bukarestbe utaznak, a Migránsoook előadás ugyanis meghívást kapott az Országos Színházi Fesztiválra.
Ránk számíthatsz! az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Ősztől csak az 500 főnél több diákot oktató iskolák maradnának önálló jogi személyiséggel a tanügyminisztérium költségcsökkentő terve szerint. Maros megyében több városi iskola is érintett lehet, de nagy még a bizonytalanság körülötte.
Pusztító vihar csapott le szerdán a Prahova völgyére, Szinaján több autót totálkárossá tettek a viharos szél miatt gyökerestől kidőlt, vagy derékba tört fák.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
A négymillió forintos gyorssegély után most tizenhatmillió forinttal segítik a kökösbácsteleki és nagyborosnyói családokat az anyaországiak. A Katolikus Karitász adománygyűjtéséből származó összeget az árvízkárok alapján költik el.
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket rongált meg és egyéb anyagi károkat is okozott a szerdai vihar Kézdivásárhelyen – olvasható Szilveszter Szabolcs alpolgármester bejegyzésében.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
szóljon hozzá!