A halálos áldozatot követelő galaci vonatbaleset rendőrségi kivizsgálásának első eredményei szerint a mozdony sebességmérője 75 km/h-nál akadt meg, a mozdonyvezető elmondása szerint a mozdony hirtelen gyorsult, és ő hiába próbált fékezni, mert a fékrendszer nem működött – írja az Agerpres hírügynökség.
2023. március 26., 11:412023. március 26., 11:41
2023. március 26., 19:292023. március 26., 19:29
Az ügyben bűnügyi kivizsgálás indult rongálás, gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.
A vonatbaleset szombat este negyed nyolc után pár perccel történt a galaci állomáson, amikor mozdonyt akartak hozzákapcsolni a Galacról Mărăşeşti-re induló személyvonathoz.
amelynek következtében mindkettő megrongálódott, a vagon – amelyben két vasúti alkalmazott és egy utas tartózkodott – körülbelül 80 méterrel elmozdult. Az ütközés nyomán megsérült a 49 éves mozdonyvezető, az 53 éves vonatvezető nő, a 47 éves kalauz és egy 53 éves utas, aki a roncsok közé szorult. A vonatvezető nőnek többször leállt a szíve és a légzése, a kórházban meghalt. A másik három sérültet kórházban ápolják, állapotuk stabil.
A helyszínelést végző rendőrök közölték, hogy a mozdony sebességmérője 75 km/h-nál akadt meg. A mozdonyvezető elmondása szerint
A mozdonyvezetőt és a kalauzt alkoholszondával vizsgálták meg, mindkettejük eredménye negatív volt. A helyszínen továbbra is dolgoznak az ütközés körülményeinek kiderítésén.
Két héten belül ez már a második személyi sérüléssel járó vonatbaleset az országban: március 13-án tizenkét utas megsérült, közülük négy kórházba került, amikor az Arad és Bukarest között közlekedő gyorsvonat a Teleorman megyei Roșiorii de Vede térségében hátulról beleütközött az ugyanazon a vágányon ugyanabba az irányba közlekedő, gépkocsikat szállító tehervonatba. A nyomozás még nem zárult le, de az első adatok szerint a ráfutásos baleset azért következett be, mert a mozdonyvezető nem állt meg a tilos jelzésnél, csak lassított, azt remélve, hogy felszabadul előtte a pálya, amíg az állomáshoz ér.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.
Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.
szóljon hozzá!