Mosolyt varázsoltunk az arcokra

Tankó Zsombor a számítógép előtt tölti napjait

„Nem is hiszem el, hogy nem felejtettek el, nem is gondoltuk, hogy erre járnak” – fogadott lelkesen Sötétpatakon Tankó Magdolna. Fia, Zsombor bizony már igazi legényke, idén betöltötte a 14 évet, és mint újságolta, már van személyazonossági igazolványa is. Zsombort 2008-ban ismertük meg, az összefogásnak köszönhetően az izomsorvadásban szenvedő gyermek eljutott Kijevbe, ahol őssejtbeültetésre került sor. Állapota azonban – sajnos – nem sokat javult azóta, végtagjaiban az izmok továbbra is sorvadnak. Zsombor mozgásképtelen. Nehéz az élete a Tankó családnak. Szomorúan nézik a szülők, hogy az egykoron szaladgáló, virgonc fiuk mára nem tud lábra állni, és a kezét is nehézkesen használja. Zsombor nyolcadik osztályos, otthon tanul, házhoz jár a matematika, a magyar és a román tanár – mesélte édesanyja. És ha már a tanulásról beszéltünk, Zsombor büszkén jegyezte meg, a matematika megy a legjobban. „Jó lenne valami munka, amit az internet segítségével végezhetek itthonról. De jó lenne kicsi pénzt keresni” – jegyzi meg szégyenlősen a fiatalember. Ez már azért is megfelelő lenne számára, mert napokat a számítógép előtt tölt, így legalább nem unatkozik.

Mosolyogva meséli, sokszor meglátogatják barátai, osztálytársai, azokat a napokat nagyon szereti, hamarabb is telik az idő. „Nem tudok belenyugodni Zsombor betegségébe. Nem hiszem el, hogy nincs rá gyógyszer. Hátha egyszer csak feltalálnak valamit, amivel meggyógyulhat” – kesereg az édesanya, miközben kikísér. Szomorúan jegyzi meg, néha Zsombor is kesereg egymagában, a világhálón látott már felvételeket izomsorvadásban szenvedő emberekről. „Olyankor szokta mondani, anyuka, nekem már nincs sok hátra. Nagyon nehéz ezt feldolgozni, de nincs, amit tenni. Ezzel együtt kell éljünk” – szomorkodik az édesanya.

Nagy Lacika osztálytársaival

Édesanya én hogy fogok udvarolni?

– kérdezi néha Nagy Lacika. „Anyuka elvisz, és majd hazahoz” – érkezik a válasz.

Amikor először kerestük meg Gyimesközéplokon Nagy Lacikát, a kisfiú első osztályos volt. Az izomgyengeséggel született Lacika ma már ötödikes. Éppen rajzórán találtuk a mindig jó kedélyű, pirospozsgás legénykét. „Ügyes fiú, jól tanul” – dicséri meg Máté Zoltán aligazgató, rajz- és technológiatanár. „Kedves, barátságos, jó barát” – bővítik ki a pozitív tulajdonságok listáját a Lacika köré gyűlt osztálytársak. Nagy Piroska büszke fiára. Azt mondja, a kijevi őssejtbeültetés óta – amelyet szintén az összefogás tett lehetővé – Lacika állapota stabilizálódott.

„Amíg le nem havazott, egy elektromos mopeddel közlekedett, az nagyon jó volt. A házban nem használja a tolószéket, itthon gyógylabda segítségével mozog. Nagyon boldog vagyok, hogy Lacika nincs letörve. Igaz, másodjára már nem vállalta az őssejtbeültetést, mert nagyon fájdalmas volt az első beavatkozás” – mondja Nagy Piroska, aki most is hálás az összefogásért. „Bármerre mentünk, pénzt és szeretet kaptunk. Hatalmas segítség volt. Volt egy varázsa annak a gyűjtésnek, sokan mellénk álltak” – emlékezik vissza azokra a csöppet sem könnyű napokra. Mint mondja, el is tették a Csíki Hírlap azon számait, amelyben Lacikáról írtunk, hogy „ha felnő, tudja, mi mindent megtettünk érte”. Boldogan meséli, legutóbb Lacika vendég gyerekeknek szintetizátorozott az iskolában, majd lelkesen megjegyezte „olyan boldog vagyok, anya, hogy egészséges gyermekeknek örömet szerezhettem”.

A kis Roland érdeklődve szemlélte a neki küldött ajándékokat

Márciusban viszik ellenőrzésre Rolandot

A másfél éves, nagyfokú szívbillentyű-szűkülettel született csíkszeredai Toda Rolandnak idén ősszel volt szüksége segítségre. A bájos kis vidám Rolandot azóta már megműtötték Budapesten. Hatalmas, csodálkozó tekintettel csomagolta ki az ajándékokat, szaladgált fel-alá a házban. „Reménykedünk, hogy jól van, hiszen a betegségének korábban sem voltak látható jelei” – mondják szülei. Rolandot – mesélték – nagy trauma érte, amikor a kórházban éjszakára magára kellett hagyni, azóta is fél a hasonló helyzetektől.

Gyertek még hozzám – búcsúzik Máté

Játékokból kávézás

„Angyalkodó” körutunk során késő este érkeztünk meg Csobotfalvára Csiszér Máté Balázshoz, de azért vele még elfogyasztottunk egy kávét. „Játékokból” – ahogy ő mondja. Máté üvegcsontúsággal született, az ezzel járó nehézségekkel éli mindennapjait. Jó kedélyű, barátságos, „nagy dumás” legényke, csúszik-mászik, izeg-mozog, kérdez, felel, beszélget. Az a fajta kisfiú, akinek a társaságában észre sem vesszük, hogy mennyire telik az idő. Ezért is ígérjük meg, na meg, mert olyan kedvesen kéri, hogy még meglátogatjuk. Szülei – Cecília és István – remélik, sebészeti beavatkozással (teleszkópos rudak beépítésével) úgymond javítani lehet majd az életminőségén. Ennek érdekében felvették már a kapcsolatot kanadai szakemberekkel, egyelőre a levelezés fázisában vannak. Mátét addig is négyhavonta viszik Bukarestbe gyógyszeres kezelésre, talán ennek is köszönhető, hogy csontjai erősödtek, és mint anyukája boldogan újságolja, áprilisban volt az utolsó végtagtörése.

Sőt mi több, Máté néha óvodába is eljár, mondja, nagyon szereti Rozi óvó nénit, aki időnként otthonában is meglátogatja. Vidám kis lurkó a három és fél éves Máté, akiről egyébként az is hamar kiderül, hogy a kábelek és a „konyektor” nagy szerelmese, hosszasan elbabrál ezekkel a kis műhelyében. Az ajándékokból előkerülő kis perselybe pedig be is kerül egy kis aprópénz, apa és fia pedig hamar eldöntik: „ebből majd veszünk konyektort”.

Ez mind nekem van – kérdezi Grosu Lacika?

„Anyáé a kincs”

– szorítja magához fiát Grosu Ibolya. A tavaly októberben súlyos autóbalesetet szenvedett Lacikát egy évvel ezelőtt éppen hazaküldték a marosvásárhelyi kórházból, mondván: nem tudnak rajta segíteni. Csontsovány volt, magatehetetlen, begörcsölt izmokkal, súlyos sérülésekkel. Nem beszélt. Több hónapos rehabilitációs kezelés után nemrégiben tért haza Zalaegerszegről. Úgy tűnik, már a legutóbbi látogatásunkhoz viszonyítva is jobban mozog, nem is használja a házban a járókat – újságolta édesanyja. „Újraszületett, de teljesen más gyermek lett. Megváltozott” – jegyzi meg. Lacika pedig kibontja szerre a csomagokat, nézi, majd minduntalan megölel, megpuszil és játszani akar. Igényli a közös játszást, állandó jelleggel mellette kell legyen valaki. „Szereti, ha esténként mesét olvasunk neki, na, azt kiköveteli” – mosolyodik el az édesanya, amikor előkerül egy meséskönyv a csomagból. Meghatódottan mesél Grosu Ibolya Lacika tanító nénijéről, osztálytársairól, hogy mennyire kiállnak a fia mellett, gondolnak rá, nem felejtik el. „Az adventi időszakban imádkoztak Lacikáért az osztálytársai. Istenem, ha megérném még egyszer, hogy iskolába menjen” – törülgeti könnyeit az édesanya.

Gyere haza, Orsi – üzeni testvére

Ünnepekre itthon lesz Orsika

– fogad lelkesen a kislány édesanyja, majd csodálkozva csapja össze két kezét, nem hisz a szemének, hogy mennyi meglepetéssel érkeztünk. Orsi hiányában az ajándékokat Istvánka veszi szemügyre, jut neki is bőven, Orsinak egyelőre telefonon számolnak be arról, hogy milyen gazdag a Csíki Hírlap angyala. Az édesanya könnyekkel a szemében mesél arról a mérhetetlen szeretetről, amellyel családjuk nap mint nap szembesül. Orsi mind a marosvásárhelyi kórházban – ahol leukémiával kezelik –, mind itthon rengeteg ajándékot kapott, sokan felkeresik a családot, pénzzel, aprósággal, jó szóval segítenek. Legnagyobb meglepetésükre – meséli Ildikó – még a Görögországban leukémiával kezelt keresztúri Madaras Évike is felhívta, a távolból bátorítva a családot. Orsika a remények szerint az ünnepeket családjával tölti itthon, Marosvásárhelyre majd január elején kell visszatérjen. „Nem hiszem el, hogy a kicsi leánykámat ennyien szeretik. Istenem, sokszor arra gondolok, nem eshet baja, hiszen annyian imádkoznak érte” – érzékenyül el Ildikó.

Szeretetet adni és kapni

Magam is meglepődtem, amikor felhívásunkra özönleni kezdtek az ajándékok a Csíki Hírlap szerkesztőségébe. A második osztályos Pongrácz Vákár Kriszta például névre szóló kis csomagokat hozott kis pártfogoltjainknak, de gyűjtöttek a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai is. Gyerekek, felnőttek, idősek és fiatalok jöttek a csomagokkal, kedves kis apróságokkal, emléktárgyakkal, pénzzel, vásárlási utalvánnyal, de akciónkat támogatta az Amigo & Intercost Kft. is. Zsombornak például környékünket bemutató DVD-ket küldtek, hogy ha nem is tud már oda eljutni, hadd lássa, máshol hogy élnek. Orsikának pedig házi készítésű ribizliszörpöt hoztak. Jó helyre mentek az ajándékok. Tiszta, nyitott szívvel küldték, és ezek a gyerekek mindannyian őszinte szeretettel, gyermeki csodálkozással fogadták. Azt a pillanatot nem lehet szavakba önteni, amikor Grosu Lacika hozzám lépett, és szorosan megölelt, megpuszilt, majd nehézkesen, de kimondta: boldog karácsonyt. Ez maga a karácsonyi csoda, amelynek mindannyian részesei vagyunk.