Fotó: Sándor Csilla
Modern diagnosztikai központtá alakítják át a csíkszeredai járóbeteg-rendelőintézet (poliklinika) épületét néhány éven belül, ahol a kórházi ambulancia kapna majd helyet. A korszerűsítés fő célja, hogy minőségibb egészségügyi szolgáltatásokat nyújtsanak a pácienseknek.
2018. augusztus 10., 09:142018. augusztus 10., 09:14
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház ügykezelését végző megyei önkormányzat munkatársai jelenleg is dolgoznak azon a pályázaton, amellyel a rendelőintézet épületének felújítására, illetve külső-belső átalakítására szánt európai uniós alapokat kívánják lehívni – tudtuk meg dr. Konrád Judittól. A megyei sürgősségi kórház menedzsere elmondta, várhatóan szeptember folyamán nyújtják be a pályázatot, amelynek pozitív elbírálását követően kezdődhet el tényleges tervezés, majd az ezzel járó munkálat.
„Régi épületről lévén szó, elsősorban annak szerkezetét kell megerősíteni, majd jöhetnek a külső és belső átalakítások.
Fotó: Sándor Csilla
Miután ez megtörtént, a kórház alsó szintjén a napi bennfekvéses részleget alakítjuk ki. Emellett a saját laboratóriumnak is az új épületben szánunk helyet. Jelenleg nincs laboratóriuma a kórháznak, egy külső cég végzi el nekünk e szolgáltatásokat” – fejtette ki a menedzser. Hozzátette, a szóban forgó átalakítás egy nagy volumenű stratégia része, amely azt a célt szolgálja, hogy néhány éven belül elérjék a magas kompetenciájú kórházaknak járó kettes besorolást.
Tehermentesíti a főépületet
A rendelőintézet épületében jelenleg is több orvosi magánrendelő működik, amelyek a megyei tanácstól bérlik a felületet. Konrád Judit aláhúzta, a kórház, illetve az oda forduló páciensek érdekeit szem előtt tartva, az átalakítás kezdetekor ezek a rendelők valószínűleg el kell költözzenek. A kórházmenedzser szerint a beruházás nyomán egyrészt minőségibb ellátást tudnak majd nyújtani a pácienseknek, másrészt pedig tehermentesítik a kórházi főépületet, hiszen már régóta „kinőtték a jelenlegi méreteket”. Arról, hogy pontosan mikor is kezdődhetnek el a munkálatok, még nem rendelkeznek pontos információkkal – közölte kérdésünkre Konrád Judit.
Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító csomagja értelmében ezentúl a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőknek is éves 2430 lejes hozzájárulás ellenében kellene fenntartaniuk biztosítotti státuszukat. Az RMDSZ felháborítónak tartja az intézkedést.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.
A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.
1 hozzászólás