
Fotó: Kocsis B. János
Óriás kolbászos-tojásrántottás reggeli, kolbászos pityókás kenyér és tízméteres bélbe töltött kolbász szerepel a XVI. Háromszéki Kolbászparádé és Káposztafesztivál újdonságai között.
2018. november 08., 21:352018. november 08., 21:35
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, a november 10-én a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban tartandó rendezvény attrakciója lesz az óriás pityókás kenyér, amelynek közepébe kolbászt sütnek.
A finomságot szombaton 9.30-kor szeletelik fel és osztják szét a jelenlévők között. A rendezvénybe bekapcsolódó csapatok közös reggelivel indítják a napot. Az óriás kenyér mellé helyi húsfeldolgozó felvágottait, valamint hatszáz tojásból és tavalyi nyertes kolbászból készített rántottát szolgálnak fel.
A nap másik különlegessége az egy bélbe töltött 10 méteres kolbász, amelyet a szervező csapat készít. Falvai János eddig versenyzőként vett részt a fesztiválon, idén pedig a zsűri társelnökeként értékeli a csapatok munkáját. Elmondta, főként azon csapatok szerezhetnek nála plusz pontot, akik hagyományos székely ízekkel rukkolnak elő a káposztafőzés és a kolbásztöltés terén.
Még mindig lehet jelentkezni a versenyre,
– emelte ki Grubisics Levente, a fesztivál egyik szervezője. Az érdeklődők 10 lejes jegy megvásárlásával nyernek belépést a sportcsarnok lelátójára, ahonnan megtekinthetik a csapatok munkáját. A belépővel jár egy kóstoló jegy is, mely beváltható kolbászra, egy pohár sörre vagy üdítőre. A tizennégy év alatti gyerekek számára a belépés díjtalan. Az eseményt hivatalosan 11.45-kor nyitják meg, ezt követően 12 órától kezdetét veszi a kétórás kolbásztöltés és a háromórás káposztafőzés. A rendezvényen a Kászonújfalusi Hagyományőrző zenekar lép fel.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!